Orosz hadgyakorlat a Japán-tengeren

iho   ·   2013.02.07. 20:00

Az orosz keleti katonai körzet alárendeltségébe tartozó légi és vízi egységek intenzív hadgyakorlatba kezdtek a Japán-tenger felett, mondta a légierő szóvivő alezredese, Alekszandr Gordejev az ITAR-Tass-nak.

A kedden kezdődött hadgyakorlat során a tüzérség, a légierő támadó egységei, a Csendes-óceáni flotta hajói és a határőrségnek a Kuril-szigeteken elhelyezett állománya is részt vesz – mondta az alezredes.

Megsértették Japán légterét?

A japán védelmi minisztérium szerint két orosz harci gép csütörtökön megsértette az ország légterét – írja az MTI.

Josida Josihide japán külügyi szóvivő elmondta, hogy az eset Hokkaido szigetétől északnyugatra, Risiri-szigetnél történt, a két orosz Szu-27-es vadászgép egy percig tartózkodott a japán légtérben. Elfogásukra a japán védelmi erő gépei emelkedtek a levegőbe.

Azt nem tudni, hogy a légtérsértés szándékos vagy véletlen volt, mindenesetre a Japán Külügyminisztérium az ügyben hivatalos tiltakozást nyújtott be Oroszország tokiói nagykövetségénél.

Az orosz fél természetesen cáfolja a légtérsértést. A légierő és a légvédelmi parancsnokság szigorúan ellenőrzi a harci gépek útvonalát, és a nemzetközi szabályokat szigorúan betartják mondta Gordejev.

A hadgyakorlat csütörtökön intenzív szakaszába lépett, öt hadihajó, különböző tengeralattjárók, szállítóhajók, valamint a haditengerészet harci repülőgépei vettek részt a gyakorlaton.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.