Az elektromos autók számának hirtelen növekedése kapcsán egyre több ország jelenti be, hogy betiltja a benzines autók használatát a következő évtizedekben. A változó igényekhez az infrastruktúrát mielőbb biztosítani kell – adta hírül a daimler.com. Az infrastruktúra kiépítésére most négy autógyártó összefogott, így a Daimler AG-vel karöltve, a BMW Group, a Ford Motor Company, és a Volkswagen (ide tartozik az Audi és a Porsche is) bejelentette, hogy nagy teljesítményű töltésű (HPC) hálózatot valósít meg Európában. Az együttműködés a müncheni székhelyű IONITY, a most megalakult, német autógyártókból álló konzorcium keretén belül zajlik, s összesen négyszáz elektromos autó töltőt telepítenek 2020-ra.

Az új töltők háromszázötven kilovatt kapacitását még nem tudják teljesen kihasználni az elektromos autók

A projekt első fázisában az IONITY december közepéig húsz nagy teljesítményű töltőállomást helyez el Németország, Norvégia és Ausztria legfőbb útjai mentén. Ezeket segíti majd az ÖMV, a Cirlce K, és a Tank&Rast. Az állomások mindössze százhúsz kilométerre lesznek egymástól, töltési kapacitásuk pedig az eddig gyártott legmagasabb, háromszázötven kilowatt lesz, így garantáltan csökkenteni tudják a töltési időt. Bár egyelőre az EV-k nem képesek ezt a kapacitást teljesen kihasználni, a gyártók gondolnak a jövőre is. A töltők a legtöbb márkájú és modellű autóhoz használhatóak lesznek, így nem korlátozódik a számuk csak az említett autógyártó cégek modelljeire. Michael Hajesch, az IONITY vezérigazgatójának nyilatkozata szerint a négy autógyártó egyenlő részt vállal a projektben, és örömmel várják a többi gyártót is, hogy csatlakozzanak.

Magyarországon egyébként a BMW közreműködésével indul az e-hálózatokat támogató fejlesztés. Az Európai Bizottság 2017 júniusában jelentette be, hogy az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF – Connecting Europe Facility) keretében tizennyolc egész nyolcvannégy millió euróval támogatja a hálózatról tölthető járművek elterjedését célzó NEXT-E projektet. A közép- és délkelet-európai projekt keretében Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Szlovéniában, Horvátországban és Romániában összesen kétszázhuszonkét, ötven kilowatt teljesítményű, többféle szabvány szerint használható gyorstöltővel, harminc darab villámgyors, száz-háromszázötven kilowatt teljesítményű töltőoszloppal, egy intelligens központi járműtöltési hálózattal és számos TEN-T kiegészítő ággal építi ki Közép- és Délkelet-Európában a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt gépkocsik járműtöltési infrastruktúráját.

Hazánkban jelenleg egyébként kevés elektromos töltőállomás működik, ráadásul azok többsége alacsony kapacitású, vagyis mindössze huszonkét kilowattos AC oszlop. A kérdés szakmai platform előtt van. Az NKM Nemzetközi Közművek Zrt. éppen a napokban jelentette be, hogy a települési önkormányzatokkal együttműködésben az év végéig jelentős számú e-töltőt szeretnének telepíteni, így hamarosan az egész országot lefedő hálózat jöhet létre.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!