Öt év alatt ötmilliárd forinttal károsították meg a MÁV-Startot a bliccelők

MTI   ·   2018.09.28. 10:11

2013 és 2018 között mintegy ötmilliárd forintnyi kárt okoztak a jegy nélkül utazók a MÁV-Startnak – közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel. A közlemény szerint a követelések összesen mintegy kilencvenezer bliccelőhöz, szabályszegőhöz tartoznak, közülük ötvennégyezer adósnak csak egy tartozása van a társaság felé. A legmagasabb tartozás nyolcszázezer forint, amit egyetlen utas halmozott fel, aki ötvenhat alkalommal utazott jegy nélkül, ennyiszer bírságolták meg emiatt.

A bírságot kapott bliccelők a nagyobb problémákat, a felesleges többletköltségeket kerülhetik el azzal, ha tartozásukat mihamarabb rendezik. Ehhez a vasúttársaság segítségét is kérhetik: egyedi fizetési konstrukciót, részletfizetést, fizetési halasztást is kaphatnak, ha szeretnék rendezni tartozásukat. A fizetést megtagadók esetében azonban a bírósági végrehajtók a jövedelemből tilthatják le a vasúttársaságnak járó összeget, míg az adósság nem rendeződik. Rosszabb esetben a bliccelő ingatlanjára vethetnek ki végrehajtási jogot. Olyan is előfordult már, hogy egy adós veterán autóját foglalták le a nagy összegű adósság fejében. A vasúttársaság a 2007 és 2012 között kiszabott büntetéseket tavaly értékesítette egy követelésbehajtó cégnek.

A bliccelők száma egyébként folyamatosan csökken: míg 2016-ban negyvenötezer, addig 2017-ben már csak harminchatezer nem fizető részére állítottak ki büntetést a jegyvizsgálók. A bliccelés különösen a budapesti elővárosi vonalakra jellemző, ezért itt gyakoribbak a fokozott ellenőrzések.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek