Pályák, gépek, emberek: javítják az egyest Ferihegyen

iho   ·   2016.08.11. 08:45
cim

15 milliós projekt a tükörsima burkolatért: légkalapácsok és fúrógépek hangjaitól zajos a ferihegyi 1. futópálya, amelynek felülete idén már betölti a harminc évet, adja hírül a Budapest Airport. A 3000 méter hosszú és 45 méter széles betoncsík a világ bármely repülőgépének fogadására és indítására alkalmas, akár a 400 tonnás teherszállító Boeing B747-8F típusú óriásgépeket is simán elbírja. Ez pedig nem kis terhelést jelent, hiszen a hatalmas tömegű gépek sokszor 250 km/órás sebességgel érnek le a betonra, és fékeznek le alig harminc másodperc alatt.

(fotók: Budapest Airport)

A téli időjárás során azonban számtalan apró repedés keletkezik a repülőtéri betontáblákon, ezeket a hibákat kell évről-évre kijavítani, nehogy a letört darabok a repülőgépek hajtóművébe kerülve még nagyobb bajt okozzanak, hogy a következő télen további repedések keletkezzenek.

Mivel az 1. futópályát a műszeres leszállító rendszer, az ILS korszerűsítése miatt mindenképpen le kellett zárni, ezért a Budapest Airport Műszaki Központ szakemberei igyekeztek minden egyéb fontos javítást is az augusztus 18-áig tartó pályazár idejére időzíteni. Ebben az időszakban vágták le a futópályák melletti biztonsági sávban a füvet, és így kerültek a fúrógépek és a légkalapácsok is a betonra, egészen pontosan a javítás miatt.

Az osztrák hátterű OAT cég magyar szakemberei nemcsak az 1. futópálya kisebb hibáit javítják ki, hanem a kapcsolódó gurulóutak felületét is rendbe hozzák. A beton repedéseit módosított bitumenes hézagkitöltő anyaggal javítják ki, hibáit szögletes kockákban kivágják és később kvarchomokos gyantahabarccsal, két komponensből álló epoxy-gyantával töltik ki, ami a megszilárdulás után keményebb felületet ad, mint az eredeti beton.

– Ezt a munkát csak a nyári időszakban lehet elvégezni, hiszen száraz és napos időre van szükség a javításokhoz – nyilatkozta Huszka Péter, a Budapest Airport forgalmi igazgatója. Hozzáfűzte: – Minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy a lehető legrövidebb idő alatt elvégezzük ezeket, a repülés biztonságához nélkülözhetetlen munkálatokat, igyekeztünk mindent besűríteni a pályazár háromhetes periódusába. Mindehhez a legjobb szakembereket és technológiákat alkalmazzuk, hiszen a repülésben nem lehet kompromisszumokat kötni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Mentés

Kapcsolódó hírek