Partra futott a hajó? Nem, partraszállt!

iho   ·   2013.08.22. 13:00
ship_cim

Egy nagy katonai hajó szántotta fel a tengerparti fürdőhely homokját – valahogy így adott hírt egyik hazai tévétársasaságunk arról az immár a nemzetközi érdeklődés fókuszába került incidensről, amelynek során Mecsnyikovóban valóban a partra futott valami.

De ez a hazai híradásokkal ellentétben nem szimpla hajó volt, hanem egy hatalmas, 550 tonnás légpárnás jármű, a maga műfajában a legnagyobb. Az ilyen típusú és felépítésű szerkezeteket pedig valóban arra használják, hogy a vízről a partra fussanak: a Zubr, azaz Bölény nevű orosz változat négyszáz felfegyverzett katona partraszállását képes ilymódon biztosítani.

A különös eset helyszíne a különféle fegyverzetekkel alaposan megterhelt kalinyingrádi körzet, az az oroszok lakta zóna, amely a Szovjetunió felbomlása után is Moszkva fennhatósága alatt maradt a függetlennné vált balti államok közé ékelődve.

A moszkvai hadügyminisztérium szóvivője egyébként úgy nyilatkozott, nem az furcsa, hogy egy partraszálló hajó partraszállt a fürdőzők között, hanem az, hogyan kerülnek fürdőzők egy katonai bázis területére. Ebben a vitában nyilván nemigen lehet kívülről igazságot tenni.

Azonban a kérdéses videón a legfontosabb momentum nem látszik, vagyis hogy a parton a katonák biztosították-e valamiképp a légpárnás jármű érkezését, vagyis elterelték-e azért azon az ötven-hetven méteres szakaszon a fürdőzőket, ahová a hajó kifutott. Gyanítható, hogy igen, ezzel magyarázható, hogy az incidensnek nem volt még sérültje sem. Ha valaki ugyanis bekerül a légpárnás jármű köpenye alá, az azért elég komoly eséllyel szenved kisebb-nagyobb sérüléseket, még akkor is, ha maga a jármű teste kis magasságban a felszín fölött lebeg. Azonban a felvételen a kérdéses partszakaszt egy düne kitakarja.

A Wikipedia fotóján egy hadgyakorlat közepette láthatjuk a légpárnás óriást, száma szerint ugyanazt, amely most meglátogatta a fürdőzőket

A Bölény egyébként a szovjet korszak utáni orosz fegyvergyártás egyik sikertörténete. Ez ama ritka orosz katonai termékek egyike, amelyeket NATO-ország is megvásárolt. A Zubr néhány példányát ugyanis beszerezte Görögország is, amelynek egy adott konfliktus, például a kiterjedt szigetvilág egyik tagjának esetleges elfoglalása esetén nagy szüksége van egy ilyen katonai járműre. Más kérdés, hogy az esetleges ellenfél, amellyel szemben partra kellene szállni, ugyancsak NATO-tagállam, Törökország lehetne.

Kapcsolódó hírek