A Pécsi Közlekedési Zrt. járműparkja mindössze két gyártmányból tevődik össze: Ikarusokból és Mercedesekből - utóbbiak a fiatalabbak és a jobb állapotúak, de utoljára ezekből is 2006-ban, 5 övvel ezelőtt vásárolt a cég, a legöregebb példányok pedig már 12 évesek. A társaság - a BKV-hoz hasonlóan - az utóbbi időben több új típust is tesztelt, a járműbeszerzés azonban még továbbra is várat magára, nem tudni, hogy pontosan meddig.

A buszok természetesen nem voltak tekintettel a városvezetők teszetoszaságára, elöregedtek és elhasználódtak (a legidősebb példány például már több, mint 30 éve koptatja a pécsi utakat), ezért egy kis „vérfrissítés” elodázhatatlanná vált. A segítség végül Debrecenből érkezik 3 db szóló és 10 db csuklós Ikarus személyében, amik ugyan már szintén nem mai gyerekek, de műszakilag és esztétikailag is jobb állapotban vannak a nyugdíjba küldött baranyai társaiktól. Mindegyik jármű 155 kW-os, Euro I-es Rába D10-es motorral, 3 sebességes Voith váltóval (és két kivétellel) tárcsafékes első híddal rendelkezik, 7 buszban pedig vezetőtéri klíma is van. De nézzük meg, hogy konkrétan kikről is van szó:

BPG-547 – az egyetlen 260-as a „szeretetcsomagban”. 1993-ban gyártották orosz exportra (Ik 260.50), de végül itthon maradt és még ebben az évben a Hajdú Volánhoz került. Utoljára 2005-ben volt felújítva, ekkor kapott új hidakat és bolygóajtókat, valamint zöld fényezést, hiszen metánbusznak szánták. Az átalakításból végül nem lett semmi, dízelüzemű maradt.

EVL-441 – típusát illetően Ikarus 415.24, 1994-ben gyártották és 2004-ben újították fel.

EVL-442 – az előbbi busz testvére, a különbség annyi, hogy a felújítást 2002-ben kapta. A debreceni szolgáltatóváltás után mindhárom szólóbusz megfordult helyközi forgalomban is.

BPY-066 – gyártási év: 1982, de ez ne riasszon meg senkit: 2002-ben ugyanis vázcserés felújítást kapott, tehát gyakorlatilag teljesen újjáépítették.

BPY-070 – szintén egy vázcserés példány, gyártási év: 1985, az újjászületés éve: 2003.

BPY-086 – gyártási év: 1987, utolsó felújítás: 2003.

BPY-093 – gyártási év 1988, utolsó felújítás: 2003.

BPY-094 - gyártási év 1988, utolsó felújítás: 2003.

BPY-098 - gyártási év 1989, utolsó felújítás: 2003.

BPY-141 – a ’066 egy évvel fiatalabb testvére, 2002-es vázcseréje alkalmával azonban nem csak a hídjait cserélték Rába gyártmányúra, hanem a ráncajtóit is bolygóajtókra.

BPY-434 - egy újabb vázcserés gép (1985/2002), az egyetlen busz volt Debrecenben, ami sárga ajtókkal bírt.

CCV-883 – jelen felsorolásban ő az utolsó vázcserés busz, annakidején viszont ő volt az első, akinek ilyen módon hosszabbították meg az életét (1981/2001), és olyan dolgok teszik egyedivé, mint a pöttyös gumipadló és a „budiajtós” vezetőfülke.

GLA-203 – zöld busszal indította a sort és zöld busz is zárja: szóló társához hasonlóan őt is metánbusznak szánták 2004-ben, de dízel maradt. A 10 csuklós közül egyébként ő a legfiatalabb, 1990-es gyártmány.

Mint ismeretes, a Hajdú Volánnál mintegy 160 darab jármű vált feleslegessé a két évvel ezelőtti szolgáltatóváltás miatt (az se bánkódjon, aki nem tudná, hogy miről van szó: az évfordulóra összefoglalóval készülünk a dologról); a legfiatalabb buszokat átcsoportosította a helyközi üzemeihez a cég, a maradékből pedig eddig a Bakony, a Kunság, és a Nógrád Volán, valamint a BKV és most a PK Zrt, egy magáncég, továbbá két bontó vásárolt, a Tisza Volánnál és a Volánbusz egyik alvállalkozójánál pedig bérleti konstrukcióban üzemelnek buszok, mintegy 30 jármű azonban továbbra is gazdát keres.