Példamutató együttműködés a Dunántúlon

iho   ·   2014.03.20. 15:28

Az előzmény a 2012 novemberében a GYSEV és a Vasi Volán között megkötött egyezmény volt. Ennek eredményeként valósult meg a közös jegyvársárlás és utastájékoztatás Körmenden, valamint a Szombathely és Püspökmolnári között bevezetett kombinált bérlet.

A régió hat Volán-társaságát tömörítő ÉNYKK és a GYSEV megegyezése értelmében összehangolt, egymást működését erősítő közlekedési rendszer alakulhat ki a Nyugat-Dunántúlon, kiemelten kezelve az utastájékoztatást, az átszállási kapcsolatok optimalizálását. Mindennek köszönhetően az utasok számára vonzóbb, ezért utasszám-emelkedést hozó közlekedési rendszer alakulhat ki.

Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt, és Papp lászló, az ÉNYKK Zrt. vezérigazgatója az aláírás után<br>(forrás: GYSEV Zrt.)

Az együttműködés kiterjed a közös beszerzési lehetőségek feltérképezésére, a menetrendek és a vágányzárak egyeztetésére, ügyfélkapcsolati pontok létrehozására, valamint új, kombinált utazási lehetőségeket nyújtó jegy- és bérletrendszer kidolgozására.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek