Pentán ölt a járműjavítóban

MTI/iho   ·   2014.03.13. 10:47
pentan00

A munkások egy vasúti tartálykocsi belsejében dolgoztak. Négyen mentek be, amikor eszméletüket vesztették, ketten siettek a segítségükre. Egy embert ki tudtak vinni a kocsiból, de közben rosszul lettek. A kiérkezett mentők az egyik dolgozónál csak a halál beálltát tudták megállapítani, két embert életveszélyes, a többit könnyebb mérgezési sérülésekkel szállították kórházba.

A helyszínelés felvételei. A képre kattintva galéria nyílik (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Szerkesztőségünk információi szerint valószínűleg több munkavédelmi szabály sorozatos megszegése vezethetett a balesethez. A tartálykocsit karbantartás előtt nem ürítették, nem szellőztették ki rendesen, és anélkül, hogy meggyőződtek volna a kocsi belsejében uralkodó állapotokról, védőfelszerelés nélkül mentek be dolgozni a tartályba. Szintén nem viselt légzőmaszkot az a két dolgozó sem, akik a rosszul lett kollégáikat igyekeztek kimenekíteni.

A pentán szobahőmérsékleten folyékony, azonban forráspontja igen alacsony: 36,1 fok, egyik izomerje már plusz kilenc fokon gázzá alakul. A szerelőcsarnokokban, tartályokban a hőmérséklet eleve magasabb a külső értéknél, tehát a tartály alján maradt folyadék már gáz halmazállapotban volt, amikor a javítást megkezdték volna.

A hamelni székhelyű Kaminski Waggonbau Magyarországon tartálykocsik javításával, karbantartásával foglalkozik, fő profiljuk a német tulajdonú, de romániai átmenetben közlekedő kocsik vizsgálata. A cég 2005-ben vette át a MÁV Hajdú Kft. apafai telepét.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek