A vasút nemcsak magasságban kínál legeket, de a látnivalók sűrűségében, egzotikumában is.

Az Andean Explorer vendégei erősen kilógnak a képből, amelyet az ősi azték városok és a Titicaca-tó határoz meg: márkás túracipőkben és sportos pulóverekben ülnek a vonat bárkocsijában, a zongorista dzsesszklasszikusokat játszik. A bárszekrény mögött a pincér sourt – ez a perui nemzeti ital – mixel, aztán tökéletes pincérmodorban nyújtja át a vendégeknek. Aztán rögtön figyelmezteti is őket, hogy az első éjszakát inkább egymás társaságában töltsék, ne maradjanak egyedül és igyanak sok vizet. Mindezt a magasság miatt: a 2017 nyara óta közlekedő luxusvonat Cusco és Arequipa között 4500 méter körüli hágókra kanyarog fel. Az ágy lábánál mindenkinél ott van egy oxigénpalack és egy orvos is állandó ügyeletet tart útközben.

Kék vonat, zöldellő, füves fennsíkon (képek forrása: perurail.com, a képre kattintva galéria nyílik)

Az első éjszaka persze nem is lehet alvásra gondolni, az utasok java része kapkodja a levegőt, és bármilyen kényelmes is az, álmatlanul hever a nyolc hálókocsi hatalmas dupla ágyain. A peruiak a légszomj ellen persze a Koka-cserje leveleit rágják, vagy Koka-teát isznak, ez elősegíti a hatékonyabb oxigénfelvételt. De a legősibb bevált módszer: mindent lassan csinálni. Ehhez igazodik maga a vonat is, amelynek legnagyobb sebessége soha nem több, mint negyvennyolc kilométer per óra. Ezzel a tempóval két napig tart az út, 3500 eurót, több mint egymillió forintot kell legombolni egy kétágyas kabinért. Aki dramaturgiailag akarja megtervezni az utazását, az Arequipából indul Cusco felé, hiszen így Machu Picchu látványossága a finálé az út végén.

Az első éjszaka után a vonat Punoban áll meg, a Titicaca-tó partján. Vannak, akiknek ez a tó az 550 kilométeres út csúcspontja, mások unalmasnak tartják a hatalmas vízfelületet, amely egy fennsíkon terül el, tehát még a hegycsúcsok sem nézegetik magukat benne. Puno 3827 méter tengerszint feletti magasságban fekszik, de az örök hóval fedett hatezres csúcsok még jóval a horizonton túl bujkálnak. Itt turisztikai sztenderdprogram következik, a tó számtalan úszó és nem úszó szigeteinek egyikére. Az úszó szigeteket az inkák elől ide menekülő őslakosok, az uroszok leszármazottjai lakják ma is. A vastag nádrétegből összekötözött szigeteken gyakran egy egész falu helyet talál.

A Titicaca-tó, sínpárral

A Titicaca-tó után a vonat végighalad Puno utcáin, a házfalak és a vagonok között gyakran csak néhány centiméter a távolság. Bár a nagykövetségek és külügyminisztériumok a Peruba látogatóknak rendszeresen felhívják a figyelmét az esetleges rablások és támadások lehetőségére, a vonat utasai biztonságban érzik magukat. Főleg az észak-amerikai turisták legyintenek erre, mondván, ennél még a saját nagyvárosaik is jóval veszélyesebbek. Ennek ellenére az Andean Explorer üzemeltetői semmiféle kockázatot nem vállalnak be: a vonat előtt és után biztonsági őrök haladnak, különleges vasúti járműveken. Az út jó részét viszont a vonat amúgy is teljesen néptelen tájakon teszi meg, fennsíkokon, amelyeken buja fű zöldell, a vagonok kék színe és fehér teteje pedig az ég kék színével és fehér felhőivel versenyez.

Egy rövid, az előinkák Raqchiban épült hétszáz éves templomához tett kirándulás után a vonat az Urubamba völgyén halad keresztül és eléri Cuscót, gyarmati időkből származó templomaival, palotáival, kolostoraival. Itt az utasok java része egy szállodában éjszakázik, majd másnap reggel felszáll a következő vonatra, hogy Macchu Pichuba kiránduljon. Az inkák ősi romvárosának elérésére két lehetőség is kínálkozik: az egyik a többnapos gyaloglás a Sagrado-völgyön és az úgynevezett inka-ösvényen át, a másik a Hiram Bingham. Az inkák erődjének felfedezőjéről elnevezett luxusvonat éttermében és bárjában könnyedén el lehet ütni az időt, amíg a vonat felér a látványossághoz. A romok felett az égbenyúló Huayna Picchu csúcsára nyíló kilátás aztán kétségtelenül az Andokon át vezető vonatozás csúcspontját jelenti.

Az Andean Explorer szerelvényei eredetileg a Great South Pacific Expressben futottak, Ausztráliában, 1999 és 2003 között. 2016-ben szállították őt őket Peruba, ahol teljes felújításon estek át. A felújítás során is megtartották az háló-lakosztályok tagolását, a fürdőszobákat, a bár- és étkezőkocsikat, valamint a vonat végét lezáró kilátókocsit. Az Andean Explorert és a Hiram Binghamet üzemeltető vállalkozást fele-fele arányban birtokolja a perui vasúttársaság, a PeruRail és egy magánbefektető.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!