Poseidon, Skorpió, talán F-35? Farnborough katonai előzetes 1. rész

iho   ·   2014.07.08. 14:35
cim

Továbbra is kérdéses Farnborough legnagyobb szenzációjának megjelenése: a század egyik meghatározó harci gépére, az F-35-ösre az egyik példányon bekövetkezett június végi hajtómű-tűz miatt július elején, a korábbi részleges után, teljes repülési tilalmat rendeltek el, amíg megnyugtatóan nem tisztázzák az incidens okát.

Az eredeti tervek szerint a négygépes formációnak, köztük a britek számára készült egyik gépnek már meg kellett volna érkeznie az angliai Fairfordba, ahol ráadásul résztvevői lennének a gépek földi és légi bemutatóval a világ legnagyobb katonai repülőtalálkozójának, a RIAT-nak is. Egy eseményről mindenesetre mindenképp lecsúsztak már. Néhány napja, július 4-én volt a Királyi Haditengerészet új, még készülő hordozójának névadó ünnepsége Skóciában, és korábban azt remélték, hogy egy áthúzás erejéig megjelenik a hatalmas és már összeszerelt hajtótest fölött az egyik, majdan oda telepítendő, röviden felszálló, függőlegesen leszálló F-35B is, természetesen a brit példány. Ez a fellépés elmaradt, a többi továbbra is kérdéses: összefoglalónk írásakor még nincs hír a repülési tilalom feloldásáról, de a Lockheed részéről továbbra sem tartják kizártnak, hogy a négy gépnek sikerül időben átkelnie az óceánon.

Az igazi szenzáció a Lightning-II lenne, ha addig feloldanák a repülési tilalmat

Megérkezett viszont az Egyesült Királyságba, több közbülső leszállással, egy másik különleges újdonság: a „szegények harci gépe”, a szubszonikus Skorpió. Mint arról többször hírt adtunk, a Textron leányvállalatánál készülő olcsó, és főképp olcsón fenntartható kis kéthajtóműves bőven elég olyan légirendészeti feladatok ellátására, amelyekhez mostanság a sokkal drágábban üzemeltethető, nagyobb, „igazi” vadászokat riadóztatják. A program vezetői méltán számíthatnak arra, hogy a vékonyabb költségvetéssel rendelkező, elsősorban a feltörekvő szférához tartozó országok delegáltjai érdeklődve veszik majd körül mind Fairfordban, mind Farnborough-ban a gépet, amit mindenféle kormányzati támogatás nélkül fejlesztenek. Kizárólag  a piaci sikertől függ tehát a projekt túlélése, a berepülési program folytatása, a sorozatgyártás beindítása. A Scorpion nyilván elsősorban ott kelthet érdeklődést, ahol olyan kifutó típusok helyett keresnek utódokat, mint a mindezidáig sok légierőnél szolgált, de már elöregedett F-5/F-20 gépcsalád, vagy akár a MiG-21-es.

Vajon mennyire garantálja a Skorpió jövőjét egy sikeres bemutatkozás Farnborough-ban?

A katonai technikát illetően a szervezők az előzetes jelentkezések alapján erős felhozatalt várnak az amerikaiaktól, nemcsak a gyártóktól, hanem a légierőtől is: ezzel ellentétben most várhatóan keményen visszaesik az oroszok résztvétele, akiknek Szu-30-asa, és annak bemutatója pedig például tavaly a párizsi szalon egyik szenzációja volt. A politikai változások, az ukrajnai krízis, illetve az azt követő nyugati embargó azonban nyilván meghatározza az oroszok kiállító kedvét. Ami a jelek szerint az orosz kínálatból piaci szempontból leginkább hiányozna, az talán nem is feltétlenül valamelyik szupermanőverezésű nehézvadász, hanem inkább a legmodernebb aerodinamikai és aviatikai trendekhez illő kiképzőgép, az olaszokkal együtt fejlesztett Jak-130-as lenne, mert ennek talán még szélesebb lehetne a vevőköre, a maga kategóriájában ugyanis limitáltabb a kínálat, vagyis nagyobbak a lehetőségek. Mindenestre az oroszok megjelenése azért valamit elárul majd az igazi moszkvai intenciókból, vagyis ha várakozásokhoz képest mégis erős lesz a felhozatal, az azt mutatja, hogy a Kremlnek mégicsak fontos megtartani az alapvető kapcsolatokat a nyugattal.

Az ígéretes kiképző-támadó Jak-130-as: látjuk-e Angliában?

Az amerikaiak pedig abban az esetben, ha az F-35-ös nem jut át Angliába, nyilván még több más gépet és felszerelést hoznak, hogy kompenzálják a hiányérzetet: ugyanakkor a Lightning II úgy mutatkozna be Farnborough-ban, hogy nem szállna le, hanem Fairfordból repül át és oda is repülne vissza a demo után, vagyis a földön közelről amúgy sem láthatta volna a nagyérdemű.

Kiállítja viszont, és repülteti is a Boeing a Poseidont, a 737-esre épült új tengerészeti gépét, a tengeri hadviselés jelenleg legmodernebb eszközét, amelyből az Indiának gyártott példány lesz látható a a levegőben, csakúgy, mint a Super Hornet, az F/A-18-as szokásos, szuperlátványos repülésével.

Indiai Poseidon: részt vesz a légibemutatón is

Ugyancsak nem új, de ugyancsak fantasztikus látvány a levegőben a 100 fokos túldöntött fordulókkal repülő európai katonai szállítógép, az Airbus A400M. A négyhajtóműves, légcsavaros-gázturbinás gép megjelenését az teszi aktuálissá, hogy a francia és a török után idén szállítják le az első példányt a brit légierő számára is. Az Airbus Military másik fontos típusa, a CASA által gyártott C-295-ös a statikus bemutatón szerepel majd.

A folytatásban a polgári gépek ugyancsak szenzációsnak ígérkező felhozatalával foglalkozunk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.