Pótdíjazás, menetrend szerint

Zöldi Péter   ·   2019.03.05. 08:45
kaposvar_03_kislid

Mint minden helyzetre, a budapesti agglomeráció erre a problémára is sűrített példatárat kínál, de az alapgond az ország bármely szegletében ismerős lehet: Hogyan fogok jegyhez jutni az állomáson, ha a busz három perccel a vonat indulása előtt érkezik be a végállomásra?

Ha egyedül vagyok, mondjuk egy keddi délelőttön, természetesen könnyedén. Ha ellenben vasárnap késő délután van, a busz szépen ki van tömve a városi kollégiumba induló diákokkal és a kirándulásból visszatérő családokkal, akkor nagy valószínűséggel sehogyan sem. A példa alapján nagyon úgy tűnik, hogy a menetrend, a ráhordások és elhordások rendszere, a csatlakozások ugyan többé-kevésbé ki vannak munkálva, de a menetrend alkotói teljesen elfeledkeztek arról a szükséges kis koreográfiáról, melynek során az utas a vasútállomás megfelelő helyiségében lerója utazása ellenértékét. Szatyrokkal, hátizsákokkal, fáradt gyerekekkel, kutyákkal (bizony!), és még nem is kell okvetlenül a helyszínen lennie egy oldalutazásra vágyó, 65 éven felüli amerikai állapolgárnak.

Kaposvár, pénztárak

A gyorsan előálló helyzet egyértelműen jegy nélküli utazáshoz fog vezetni, amit majd a kalauz a vonaton jóindulata, vagy annak hiánya alapján old meg. A tapasztalat szerint az emberi tényezőre hagyatkozás egy precíziós rendszerben mindig a gyenge pont, ez mindkét oldal eredendően pozitív hozzáállását gyorsan felőrölheti. A kalauz félrenézhet, adhat jegyet a következő jegyváltási lehetőség nélküli megállótól, vagy akár könyörtelenül pótdíjazhat is. Ami neki sem jó emberileg, és a munkaerőt egyre inkább meg kell becsülni, ahelyett, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe hozzuk.

A budapesti agglomerációban közismertek ezek a helyek: a szobi vasútállomás, Márianosztra és az Ipoly-völgy felől beérkező buszokkal vasárnap este egy kisváros buszpályaudvar nyüzsgését mutatja, Kismaroson Királyrét és Kóspallag felől öntik a buszok a megállóba koncentráltan a jónépet. Aki ravasz, már a busz megállása előtt helyezkedik, nyílnak az ajtók, ugrás és sprint! A Duna jobb partján Pomáz van hasonló helyzetben a dobogókői buszokról a HÉV-re átszállók miatt.

Mit lehet tenni a stresszforrás és bizonytalansági pont tartós felszámolása érdekében?

Teljesen irreális megoldás: Az évek óta emlegetett országos, közös tarifarendszer bevezetése, ahol járműről járműre szállva nem kell húszféle jegyet venni. Ez nyilván nem lehet elvárás egy olyan közösségi közlekedési rendszerben, ahol ugyanazon szolgáltató egyik fajta vonatára interneten is lehet jegyet váltani, a másik fajtára pedig nem. Ennek ellenére nem telik el úgy hónap, hogy meg ne ígérnék. Kérek egy diákjegyet Kemencéről a Schönherz-koleszig, köszönöm!

Csak simán irreális megoldás: a vasút leszámolhatna végre a türelmi időszakkal, hogy kisablaknál is, kalauztól is, Vonatinfóból is lehet jegyet venni. Offenzív áttérést kell megvalósítani az online-fizetésre, ha kell a kezdő időszakban a jelenleginél még brutálisabb kedvezményekkel: az a kedves leendő utasunk, aki 2021 április-május hónapjában telepített Vonatifó-alkalmazásban egyenlíti ki utazása ellenértékét, harmincszázalékos kedvezményben részesül a rákövetkező fél évben. A kedvezmény egyéb kedvezményekkel összevonható! Az ennek következtében megvalósulú földindulásszerű fizetési átrendeződés hatására záros időn belül fel lehetne számolni a kegyelmi rendszert, hogy bár ott van a Vonatinfó, de nem akarjuk használni, Sáferkúttól Vácig kérünk három egészet, jó napot kívánok, a bézé bukdácsolását nagy terpeszben kivédeni igyekvő kalauztól. És bár hihetetlen, de azok is áttérnének az új rendszerre, akik napi több órát leszegett fejjel fészbukoznak telefonjukba bújva, majd utána képesek még a kisablaknál kuncsorogni aprópénzzel egy papírfecniért. Merthogy a Vonatinfó olyan bonyolult: a Fészbuk meg még bonyolultabb.

Reális megoldás: a vasút biztosítsa azoknak a pótdíj nélküli jegyvásárlást a vonaton, aki a kiindulási ponttól a vasúti átszállási pontig érvényes menetjegyet tudnak felmutatni. Az intézkedés holnap, különösebb rákészülés és infrastruktúra nélkül bevezethető, az utazóközönség pedig hálával fog gondolni a hirtelen utasközpontú gondolkodást felmutató gépezetre. Persze a vonaton aprót nem fogadunk el, lehessen minden kalauznál kártyával fizetni!

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek