Pótosan szép az élet!

Kemsei Zoltán   ·   2013.08.05. 18:30
00

A villamos igazi aranykorának a századforduló táját tartják. Az új technikai csoda (Budapesten 1887-ben indult az első szerelvény) ekkor hódította meg a városok utcáit. Budapest egyik nagy társasága, a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) hatalmas lóvasúti hálózatát villamosította, szinte napról napra váltották fel a derék igásokat a csilingelő szerelvények.

Hamar bebizonyosodott, hogy a szóló motorkocsis üzem igencsak kevés az érdeklődő, és nemkülönben az úticélhoz gyorsan elérni akaró utasok szállítására. A BKVT először a feleslegessé vált lóvasúti kocsikból alakíttatott át negyvenegyet, majd 1903-1909 között a Schlick gyárból és a kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelések Gyárából 131 kis pótkocsit szerzett be.

A BKVT 916-os kocsijának gyári felvétele<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(forrás: A főváros tömegközlekedésének másfél évszázada)

Szintén Kistarcsáról, 1911-1913 között érkezett a 160 nagy pótkocsi. Ezek a járművek már 45-50 utast szállíthattak, altípusok szerint háromféle – R1, R2, R3 – sorozatjellel látták el őket. Ezt még követte 1916-ban egy tíz példányból álló utánrendelés, nagyobb, hosszabb tengelytávú kocsikból, de a BKVT barna szerelvényeinek pótosítása 1913-ra lényegében befejeződött.

A cikkünk témájaként szereplő nagy pótkocsik egységesen 8370 milliméter hosszúak (ütközők közt mérve), és 2920 milliméter tengelytávúak voltak, három nagy oldalablakkal. Az R1-es típusnak még laternás teteje volt, az R2, R3 sorozatú kocsikat dongatetővel és ablakok feletti szellőztetővel szállították. Az 1923-as átszámozáskor altípusok szerint a 4300-as, 4400/4500-as és a 4600-as számcsoportba sorolták a kocsikat.

Már BSZKRT-köntösben, de még a régi pályaszámmal látható két pótkocsi

Budapest legforgalmasabb villamosvonala a mai napig a Nagykörút – gondoljunk csak a csatolt csuklósok 1978-as, majd az 54 méteres Combinók 2006-os forgalomba állítására. Az 1920-as években vezették be a motorkocsi+két pótkocsi üzemét, ez az UV villamosok érkezéséig, a hármas szerelvények forgalomba állításáig maradt így. A kétpótkocsis üzemhez hetvenöt, 4400-4500-as sorozatú pótkocsi fékrendszerét alakították át, és speciális indításjelző rendszerrel is felszerelték. Még a háború előtt folytak kísérletek a gyorsabb utascsere érdekében a feljárók átalakításáról, 1938-ban tizenkét pótkocsit kettősfeljárósítottak, 1949-50-ben több is követte a kísérletet, de a teljes sorozat átalakítására nem került sor.

Az ötvenes évektől kezdve vidéki városoknak adták el a győri pótok érkezése miatt feleslegessé vált kocsikat: egyaránt kapott Miskolc, Debrecen és Szeged is belőlük, de a BHÉV-hez is jutott egy példány. Budapesten a legtovább a 4400-as sorozat üzemelt, a frekventáltabb vonalakról egyre kijjebb szorulva. Utoljára Dél-Pesten, a 13-as, a 31-es és az 51A vonalon jártak, az utolsó példányokat Budapesten 1972-ben, vidéken a hetvenes évek közepén selejtezték.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.