Prága-Budapest: 75 év!

Márványi Péter   ·   2012.05.23. 20:30
cim

Hozzáértő kívülálló számára már az is kicsit gyanús lehetett, hogy a szokásos ATR helyett egy Boeing szállt le Ferihegyen a CSA déli egy óra körül érkező prágai járataként. Ráadásul nem is akármilyen Boeing: a 737-500-as a társaság két retrófestésű gépének egyike volt, amelynek oldalán – hogy a feeling tökéletes legyen – a már nem létező Csehszlovákia neve szerepelt.  Aztán, hogy a gép a kettes előtérre való begurulása előtt a reptéri tűzoltók gyönyörű vízfüggönyét kapta megtiszteltetésül, az már nyilván jelezte a landolás ünnepi mivoltát, majd az állóhelyen ékeskedő torta végképp megtetézte az ünnepi hangulatot. Pedig nem is ez volt az egyetlen torta aznap.

Landolás a 13-as jobb pályán, begurulás az előtérre...

A cseh nemzeti légitársaság éppen ma 75 éve indította el első járatát Budapestre. Az ünnepi alkalom pedig nyilván önmagában is megérdemelt egy kis felhajtást, de az is nyilvánvalóvá vált, hogy a cseh kollégáknak azért kicsit több céljuk is lehet ezzel a príma PR-alkalommal, mint hogy megemlékezzenek az amúgy valóban komoly évfordulóról.

...a tűzoltók díszelgése közepette

Amint a társaság emberei az iho/repülésnek elmondták, az első gép, ami Budapesten  Prágából landolt, egy Aero-A-14-es volt: bármilyen hihetetlen, egy első világháborús veterán felderítő, illetve annak a csehek részéről továbbfejlesztett és gyártott variánsa. A Barndenburgot, más néven Brandit magyar pilóták is repülték a világégés idején, szállítógépként pedig a pilótán kívül egy utast, vagy némi postát hozhatott Budapestre.

Az Aeronál gyártott Brandenburgot a légitársaság indulásakor a hadseregtől vásárolta

Ahogy a CSA kereskedelmi elnökhelyettese Jiri Marek elmondta, a két főváros között a légitársaság az elmúlt háromnegyed évszázadban több mint kétmillió utast és több mint 18 millió kilogramm teherrakományt fuvarozott, az eddig teljesített ugyancsak több mint húszezer járattal. Szép számok: egyébként, ha mondjuk megdupláznánk őket a Malév és elődei járataival és teljesítményével, tán nagy vonalakban kirajzolódna a két jeles főváros közti élénk légi kapcsolat teljes képe.

Igazi retrómadár, ezzel a festéssel kicsit hosszúkásabbnak is tűnik a gép...

Igen, nyilván nem én voltam az egyetlen, akinek az ünnepség résztvevői közül azért az egykor volt magyar nemzeti légitársaság neve is állandóan ott ketyegett az agyában. A CSA, teljesen érthető és el nem ítélhető mód, egyike azoknak a cégeknek, amelyek megpróbálnak alkalmazkodni az új helyzethet, egyszerűbben szólva profitálni a magyar társaság bukása után adódó lehetőségekből. Nem hiába emlegette a CSA budapesti képviselője, Tóth Attila, hogy milyen jelentősége van a napi öt csatlakozási lehetőségnek Budapest felől és Prágán keresztül – szinte bárhová Nyugat-Európába, a Baltikum vagy akár Oroszország felé, vagy akár onnan. Nem hiába emlegette sűrűn a Prágán túli pontokat, desztinációkat.

...pedig ez a legrövidebb Boeing-keskenytörzsű, a 737-500

A CSA mostani budapesti szereplése egyben tulajdonképp udvarias érzékeltetése annak, hogy a Malév kiesésével az a príma továbbutaztatási fordítókorong, ami eddig Budapest lehetett, mondjuk a Balkán vagy akár Törökország felől Nyugat-Európa felé, az mostantól Prága szeretne lenni, és az ebből profitáló légitársaság számít a magyarországi piac meghódítására is. Persze komoly versenytársai is vannak, például leginkább Bécs, de az üzletpolitika a csehek részéről nem is lehetett más, mint hogy ők ajánljanak szuperjó csatlakozási lehetőségeket a magyar utasoknak is más tájak felé.

Egy torta az állóhelyen a kapitány kezében...

Mindeközben Ferihegynek nyilván becsülnie kell minden járatot, ami a magyar légitársaság kiesése után valamelyest hozzájárul a veszteségek csökkentéséhez. A Budapest Airport részéről Kam Jandu vezérigazgató-helyettes is jelezte, a mostani körülmények között bizony kevés az ünnepelni való. de ő is őszintén kívánta, hogy a budapesti légikikötőben a következő hetvenöt évben is ugyanilyen sűrűn érkezzenek és induljanak a cseh nemzeti légitársaság gépei.

...és a másik a fogadáson: balról a Budapest Airport, jobbról a CSA vezérhelyettese készül a vágásra

Kapcsolódó hírek