Prágába féktelenül

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2013.11.18. 14:15
Kiskep_Uvaly

A vasúti korridorépítés Csehországban sokkal gyorsabb ütemben halad, mint hazánkban. Az országot négy nemzetközileg fontos vasúti folyosó szeli át, ennek nagy része már át is esett a modernizáción, jóllehet már 1993-ban elkezdték a korridorépítést. Még Csehországban is vannak persze sötét foltok a vasúti térképen. Ilyen például a főváros közvetlen közelében fekvő 9 kilométeres háromvágányú pályaszakasz Praha-Běchovice és Úvaly között.

Ráfér a felúítás az elkoptatott infrastruktúrára<br>(fotók: a szerző)

Ez a szakasz az I. nemzeti korridor része Děčíntől (a cseh–német határtól) egészen a dél-morvaországi Leventevárig (Břeclav), egészen pontosan a cseh–osztrák, valamint a cseh–szlovák határig. A korridornak a leginkább leterhelt szakasza éppen az Úvaly–Praha hl.n. (főpályaudvar) vagy Praha-Masarykovo n. (Központi pályaudvar). Poříčanytól éppen ezért kettő helyett három vágányon közlekednek a vonatok, ami lehetővé teszi az S-vonalak rendszerében járó személyvonatok biztonságos közlekedését. A gyorsabb EC járatok így megelőzhetik a személyvonatokat, gyorsvonatokat. Eddig azonban Úvaly állomás előtt minden vonatnak a Kolín–Prága szakaszon egyébként megengedett 160 kilométer per órás sebességről 80 kilométer per órára kell lelassítania, hogy biztonságosan áthaladjon a még nem modernizált vonalszakaszon. Ennek hamarosan vége. A Viamont DSP építővállalat 1,36 milliárd koronáért újítja fel az I. vasúti korridor leggyengébb láncszemét. A felújítás teljes körű átépítést takar, tehát megújul minden, ami az idők során elavult. Sínek, váltók, felsővezetékek, biztosítóberendezés, villamos berendezések mind mind megújulnak. A dolog már egy ideje húzódik, a vasúttársaság már idén számolt azzal, hogy elkezdik a felújítási munkálatokat, de több jogi akadály is hátráltatta ezt. Novemberben végre átadták a területet az építésnek. A Viamontnak harminc hónapja van, hogy minden munkát elvégezzen.

Úvaly állomásnál még a Pendolino is csak nyolcvannal cammoghat

Úvaly állomáson és Praha-Klánovice megállóhelyen új aluljáró és peronok is épülnek. A felújítás miatt a következő évi menetrendben több vonatot átirányítanak Kolín felé a Lysá nad Labem–Nymburk vonalra. A felújítás előtt álló szakaszon naponta 150 személyvonat halad át, ezért van erre szükség. A Budapestre közlekedő vonatokat ez az intézkedés nem érinti, egyetlenegy vonat, mégpedig a Metropol EuroNight páros járata Budapest és Berlin között látogat el picivel északabbra a megszokottnál.

Térkép forrása: Mapy.cz

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.