Csaknem ötszázmillió koronába (5,5 milliárd forint) kerül a cseh vasúti infrastruktúra-kezelőnek a prágai főpályaudvar első négy peronja fölött átívelő tetőszerkezet felújítása. A cseh főváros legforgalmasabb pályaudvarának a teljeskörű felújítása egy nagyon hosszú folyamattá nyúlott, de a kivitelezők szerint minden a tervek szerint halad.

Látható különbség<br>(fotók: a szerző)

Először a pályaudvar fogadóépületét újította fel a Grandi Stazioni olasz befektető, amely az épület felújítása fejében harminc évig rendelkezik üzemeltetői joggal, így az összes üzlet bérleti díjat az olaszok viszik el. A felújítás 2006 decemberében kezdődött – már nagyon nagy szükség volt rá. Ugyanakkor sokba került, sok vesződséggel járt, hiszen a forgalom korlátozása nélkül folytak a munkák. Jelenleg már majdnem minden kész, a csarnok fölött átívelő kéthajós tetőszerkezetet már nem az olaszok, hanem a nemzeti infrastruktúra-kezelő újítja fel.

Minden jel arra mutat, hogy a munkákkal jól haladnak, látható a különbség. A negyedik peron fölött már sokkal világosabb van, sokkal több fény jut a csarnokba a kicserélt üveglapokon keresztül. Fokozatosan az egész tetőszerkezetet felújítják, mindemellett megmarad a történelmi formája.


A prágai főpályaudvar 1871. december 14-étől üzemel, amikor a monarchiabeli Ferenc József Császár Vasútja megkezdte működését Tábor, České Budějovice és Bécs felé. Akkor Ferenc József Császár pályaudvar volt a neve. 1872-ben közvetlen szomszédságába futott a Turnau-Kralup-Prager Eisenbahn (TKPE) magánvasút. Ugyanekkor létesült a Prágai Összekötő Vasút, a Smíchov–Praha–Hrabovka vonal, amelynek köszönhetően négy vasúttársaság pályaudvara köttetett össze. Az 1901–1909 között zajló felújítás megnövelte a pályaudvar kapacitását, így nőtt a jelentősége is. A szecessziós stílusban épült Fanta-épület (Josef Fanta tervező neve alapján) mellett már akkor megépült az aluljáró és a szóban forgó csarnok acélkonstrukciója. Ennek magassága 18 méter, ívszélessége 33,3 méter. Tervezőik Marjanko és Kornfeld voltak. A következő nagyobb felújítás 1972–1979 között volt, amikor a mai Vrchlický Park (Vrchlického Sady) elé új kétszintes szocreál épületet emeltek, amelynek tetején az észak–déli sugárút vezet. 1994-ben további három peront nyitottak meg (5–7.), ezek már külön-külön kaptak új tetőt. Az évek során több neve volt a főpályaudvarnak, a Ferenc József pályaudvar és főpályaudvaron kívül volt Wilson pályaudvar is 1919–1940., majd 1945–1953. között (Woodrow Wilson amerikai elnök tiszteletére).

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!