Próbaüzem a zürichi DML-en

Biszak Ábel   ·   2014.04.20. 13:45
zurich_dml_kicsi

Svájc legnagyobb urbánus környezetben építendő alagútjának kivitelezése 2007-ben indult meg. A város alatti alagúttal tehermentesítik a felszíni vonalakat, értékes területeket szabadítana fel Zürichben, arról nem is beszélve, gyorsul a forgalom.

A DML térképen </br> (Forrás: SBB)

A nyomvonal Zürich-Alstettentől indul, nagyrészt magasvezetésű pályán haladva érinti a Letzigrabenbrückét – amely 1156 méteres hosszával Svájc leghosszabb vasúti hídja –, majd a Kohlendreieckbrücke után bukik a mélybe, és elérkezik Zürich-Löwenstraße állomáshoz, amely a főpályaudvar 4–9. vágányai alatt fekszik. A beruházással tehermentesíthető a túlterhelt pályaudvar – amelyet naponta közel félmillió utas érint –, kialakítottak egy új aluljárószintet is, ahol számos üzlethelyiség kapott helyet. Löwenstraße után a pálya a 4,8 kilométer hosszú Weinbergtunnelen halad át, majd eléri Zürich-Oerlikont.

Javában zajlik a próbaüzem </br> (Fotó: nzz.ch)

Az április 12-én megkezdődött prübaüzem alatt a zürichi S-Bahn hálózaton használt összes járműtípus mellett a távolsági vonatok is megfordulnak a pályaszakaszon. A járművek tesztelése mellett egy 500 fős evakuációs tesztet is sikeresen végrehajtottak. A próbaüzem nagy része a négy vágányos Löwenstraße és a nyolc vágányos Oerlikon állomásokon történik; a napi üzemben egyébként csak hat vágányt használnak majd. A felszíni, Alstetten és Löwenstraße közötti szakaszt még építik, átadása jövre várható. A Weinbergtunnelen át vezető Löwenstraße–Oerlikon szakaszt június 15-én avatják.

Az új pályaszakasz komfortosabb és gyorsabb összeköttetéseket teremt Svájc keleti és nyugati területei között, a szerelvények még pontosabban járnak majd, a menetidő pedig tovább csökken.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek