Május 12-én reggel pontban hét órakor indul a kelenföldi pályaudvarról az Indóház és a MÁV Nosztalgia Kft. társszervezésében a II. Nemzetközi Ikarus-találkozóra közlekedő különvonat a nemrégiben megújult M40 209-es vontatásával. A vonatra Székesfehérváron is fel lehet majd szállni, erre odaútban hat perc áll rendelkezésre, míg visszaúton három perc tartózkodás van a menetrendben.

A székesfehérvári utasokkal gyarapodva nyolc óra előtt hét perccel indul tovább a vonat, hogy fél tizenegy előtt két perccel fusson be Tapolcára. Menet közben Révfülöpön is lesz vonatkereszt miatt megállás, itt negyed órán át lehet a vonatot fényképezni. Maga az ikarusos esemény a tapolcai Köztársaság téren esedékes. Annak, aki andalogna: vasútállomástól az aluljárón és a ligeten át kell besétálni a Fő térig, majd azon picit túl bal kéz felől nyílik a tavasbarlang utcája. Innen már látható lesz a kavalkád. A távolság normál sétatempóban körülbelül negyed órába lehet megtenni.

A különvonat utasait azonban buszok várják az állomáson, és azzal juthatnak el a rendezvény színhelyére. A visszaút előtt a megoldás ugyanez lesz: buszos transzfer, ezúttal a vasútállomásra (várhatóan 16:30-kor, a pontos időt a vonaton közöljük a tisztelt utastársakkal).

Lesz idő bőven a régi buszok megtekintésére és felkeresni a helyi éttermeket, a különvonat ugyanis csak tizenhét óra húsz perckor indul vissza Tapolcáról. A szerelvény, amelyben büfészakasz is lesz, este fél nyolc előtt négy perccel fut be Fehérvárra és húsz óra tizenhat perckor érkezik vissza Kelenföldre.

A különvonatra a MÁV Nosztalgia Kft. honlapján továbbra is lehet jelentkezni, szeretettel várjuk kedves utasainkat!

A menetrend:

Kelenföld–Tapolca

7:00 ind. Kelenföld

7:47 érk Székesfehérvár

7:53 ind Székesfehérvár

9:35 érk Révfülöp

9:50 ind Révfülöp

10:28 érk Tapolca


Tapolca–Kelenföld

17:20 Tapolca

19:26 érk Székesfehérvár

19:29 ind. Székesfehérvár

20:16 Kelenföld

És ha már busz és retró: egy héttel később az egri két farossal (OT-53-00) önköltséges Székely gyors emléktúrára indulnak a hagyományteremtő, első útjára tíz évvel ezelőtt elinduló különvonat egykori szervezői és utasai. A kivonatos forgatókönyv: indulás május 18-án reggel a fővárosból, majd Szeged érintésével, Dél-Erdélyen át érkezünk meg Alcsíkba. Részt veszünk az idei, pünkösdi fogadalmi búcsún (május 19.), részesei leszünk az Ezeréves Határnál, a gyimesbükki Rákóczi vár tövében, a 30. számú MÁV őr­háznál, illetve a kon­tu­máci kápolnánál tartott megemlékezéseknek. Felkeressük az Úz-völgyét (Kistölgyesi-szoros: I. világháborús kápolna, II. világháborús temető és emlékmű, a háborúk a völgyben fellelhető nyomai, sárkányfogak, az egykori gattervasút maradványai – május 20.). Barangolás Háromszéken (Kézdiszék, május 21.). Hazaút: május 22.

Szállás: a faluturizmus keretében, magánházaknál, bőséges reggeli és vacsora a csíkszentdomokosi Tulit vendéglőben, házias, csíki ízekkel.

Néhány hely még akad a fedélzeten, lehet csatlakozni! Érdeklődni e-mailben, lehetőleg a telefonszám megadásával: info@indohaz.hu.

Az M40 209 a felújítást követő futópróbáján<br>(fotó: Németh Andor)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!