Putyin lökést ad az új űrrepülőtérnek

iho   ·   2014.09.07. 16:15
cim

Lesz pénz a befejezésre, ígérte Putyin elnök, amikor a napokban ellátogatott Oroszország jövendő űrközpontjába. A Vosztocsnij (magyarul: keleti) űrrepülőtér megépítésébe Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint 2011 óta már több mint 100 milliárd rubelt (körülbelül 2,3 milliárd amerikai dollárt) fektettek, jövőre pedig rendelkezésre áll további 50 milliárd rubel, idézi a hírügynökségi jelentéseket az Űrvilág portál.

A Roszkozmosz főnöke és az elnök az építkezésen<br>(fotó: Ria Novosztyi)

Az új bázis létesítését stratégiai fontosságú kérdésnek tekintik. Nem csak azért, mert innen indulhatnak majd 2020 után az orosz űrhajósok a Hold és a Mars felé – feltéve, ha ezek a tervek megvalósulnak –, hanem mert az Amur vidékén épülő központtal Oroszország függetlenedhet a Kazahsztán területén található bajkonuri űrrepülőtértől, ahonnan jelenleg például az emberes űrhajókon túl a katonai műholdjaik egy részét is indítják. Az oroszok évente 115 millió dollár bérleti díjat fizetnek Kazahsztánnak a még a szovjet időkben létesített Bajkonur használatáért.

Putyint mostani látogatására elkísérte Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes, aki az orosz kormányban az űripar irányításáért felelős. Vosztocsnij építői 30–55 napos késést halmoztak fel a tervezett ütemhez képest, pedig Putyin szerint jövőre végre kell hajtani az első indítást.

Friss légifotó az első padról: jövőre innen Putyin utasítása értelmében már indítani kell az első rakétát

A munkálatok felgyorsítása érdekében meg fogják kettőzni a mintegy 6000 fős munkáslétszámot. Ami pedig az irányítást illeti, a szigor és a határidők tartása érdekében maga Rogozin veszi át a vezetést Vosztocsnij építésénél, az eddigi „főnök”, az Orosz Szövetségi Űrügynökség (Roszkoszmosz) vezetője, Oleg Osztapenko helyett. Az új vezetés minden bizonnyal megdolgoztatja az építésben részt vevő munkásokat. Rogozin februári látogatásakor kamerákat szereltetett fel a munkaterületen, hogy a lógósok tudjanak róla: személyesen figyeli őket...

Vosztocsnij építésének első szakasza, a földmérési munkák 2010-ben befejeződtek. Az utána megkezdett építkezés nyomán mostanra a Szojuz-2 és Angara hordozórakéták startállásai már közel vannak a végleges állapotukhoz.

A tudósváros látványterve

Az utolsó nagy fázis, a majdan fejlesztendő orosz nehézrakéta kiszolgáló építményeinek felhúzása 2016–2018 között várható. Az Angara az orosz űrprogram vadonatúj típusa, amelynek első sikeres, de még csak ballisztikus indítása júliusban történt, és mint arról akkor beszámoltunk, az illetékesek jelezték, hogy Bajkonurban az új rakétacsaládnak már nem is építenek kilövőpadot.

A Vosztocsnij építését az ITAR-TASSZ szerint az is gyorsíthatja, hogy az újabb javaslatok szerint az Angara számára nem négy, hanem egyelőre csak két kilövőállást létesítenek, egyet az új űrrepülőtéren, egyet pedig – ami már gyakorlatilag létezik is – a nyári kísérleti start színhelyén, Pleszeckben. Az így megtakarított pénzt viszont a Vosztocsnijból indítható szupernehéz rakétára és annak komplexumára költhetik – javasolta a Putyin-látogatás alkalmával a Roszkozmosz vezére.

Ezen a reptéren egyszer majd űrrepülőgépek is leszállhatnak

Az új űrrepülőtérről szóló tudósítások megjegyzik, hogy Vosztocsnij jelentősége túlnő a rakétaindításokon, egyben magja lehet egy új távolkeleti orosz fejlődési övezetnek, amelyben high-tech iparágak adnának esélyt, mint ismeretes az orosz aviatikának például az az egyik komoly problémája, hogy mind kisfogyasztású hajtóművek, mind a fedélzeti számítástechnika tekintetében még mindig rászorul a nyugati gyártmányokra.

Vosztocsnij sem lesz csupán űrrepülőtér: működik majd itt kiképzőközpont űrhajósoknak és űrturistáknak, üzleti központ, egyetemi campus, természetesen pályaudvar és űrrepülőgépeket is fogadni képes repülőtér is épül. Egy egész harmincezres „tudósvárost” terveznek az űrrepülőtér köré, amely alapterületét tekintve kisebb, de sokkal modernebb lesz, mint Bajkonur.

Az állami űrügynökség 2012-es rövidfilmje még 2016-ra jósolja az első emberes indítást az új központból, a mostani hírek szerint ez 2018-ra várható.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.