Medinai radar: helyére emelték az óriási burkolatot

MTI   ·   2013.09.13. 08:00
cim

Beemelték a harmadik 3D-s radar radomját Medinán, az MH 54. Veszprém Radarezred Réskitöltő Radarszázadának bázisán. A radom egy merev, gömbölyű szerkezet, amely megvédi az időjárástól az antennát és a radarelemeket.

A honvédelmi tárca 2011. márciusában jelentette be, hogy a korábban a Zengőre, majd a Tubesre tervezett, a NATO követelményeinek megfelelő, háromdimenziós radarállomást Medinán építik meg. A berendezés egy 1987-ben üzembe helyezett, szovjet technológiával készült radart vált fel. A magyar légteret ellenőrző másik két, háromdimenziós radarállomás Bánkúton, illetve Békéscsabán működik.

A hatalmas radomról és beemeléséről nézzék meg Sóki Tamás fotóit: klik a képre és megnyílik a galéria

Mint arról hírt adtunk, az épületegyüttes alapkövét tavaly ősszel helyezte el a honvédelmi miniszter. Hende Csaba akkor úgy fogalmazott, hogy a magyar honvédség a csúcstechnológiájú radarrendszerrel, a világszínvonalú Gripen harcászati repülőgépekkel a légtér védelmében a legjobb válaszokat tudja adni a levegőből érkező bármely fenyegetésre. A radar teljesítményét azzal jellemezte, hogy az képes lesz érzékelni egy kétszáz kilométeres távolságban lévő, harminc centiméter átmérőjű gömböt.

A radom üvegszálas műanyagból készült, magassága tizenhat méter. Az állomáson elhelyezendő radar az olasz Selex Sistemi Integrati cég gyártmánya lesz, a beszerelést hamarosan megkezdik. A beruházás költsége 1 milliárd 50 millió forint, a radarkomplexum megépítésének befejezési határideje 2014. január 31-e, utána következik a próbaüzem, majd a berendezés hadrendbe állítása.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.