A SpaceX időközben nyilvánosságra hozta a kilövőpad környékén dolgozó kamerák egyikének drámai felvételét a robbanásról. Ez elég pontosan igazolja azt a korábbi hírt, miszerint a detonáció nem az első, hanem a második fokozatból indult, annak is az oxigén-tartálya felől, miközben még tartott a rakéta feltöltése üzemanyaggal, a robbanás előtti pillanatokban látszanak is az alsó fokozathoz kapcsolódó tömlők. Egyébként ez az a művelet, amelynek végrehajtásakor senki nem tartózkodhat a pad közelében, ennek is köszönhető, hogy személyi sérülés nem történt. Viszont a másodlagos robbanások lehet, hogy összefüggtek az üzemanyag feltöltésével.

Korábban írtuk:

(fotók: Twitter)

Felrobbant a SpaceX egyik rakétája a Cape Canaveral űrközpontban, ahol az űrvállalat saját indítóközpontot épített ki és használ. A Falcon rakéta egy műholdat kellett volna, hogy két nap múlva pályára állítson, de az izraeli AMOS-6 a hordozóval együtt megsemmisült. A műholdat egyébként afrikai államok rendelték meg a Szaharától délre eső régió internet-hálózatának kiépítésére.

Személyi sérülést a baleset nem okozott, és egyelőre nem tudni, hogy a 195 millió dollár értékű hasznos teher és a hordozórakéta mellett mennyire károsodott maga a kilövőpad is. Tulajdonképp nem egy, hanem az első után még több kisebb robbanás történt, amelyek ereke jónéhány mérföld távolságra is megrázta az épületeket.

A robbanás a 40-es indító központnál annak a rutinműveletnek a során történt, amikor a rakétával, feltöltött üzemanyagtartályok mellett, lepróbálják a start menetét és röviden be is indítják a rakéta hajtóműveit. A felrobbant rakéta és a kilövőkomplexum oltására természetesen megérkeztek az űrrepülőtér katasztrófavédelmi egységei is, hogy eloltsák a tüzet és megakadályozzák a mérgező anyagok esetleges kiszabadulását.

A SpaceX amúgy sikeres történetében nem ez az első baleset a Cape Canaveralon illetve felette: tavaly júniusban az első fokozat sikeres indítása után, 50 kilométer körüli magasságban robbant fel egy Falcon-rakéta, amely a Nemzetközi Űrállomás felé küldte volna földkörüli pályára a cég már többször már problémamentesen használt Dragon teherűrhajóját.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

MentésMentésMentés