Rátámadt egy férfira három fiatal a tatabányai állomáson

MTI   ·   2012.03.23. 09:34

Eljárást indított a rendőrség három fiatal ellen, akik a tatabányai vasútállomáson nem engedtek vonatra szállni egy férfit, a földre rántották és fahusánggal ütlegelték – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken.

Léber Gabriella a csütörtöki esetről elmondta: a Bicskéről érkezett, leszállni készülő fiatalok egyike belekötött a 21 éves férfiba, majd megütötte őt. A bántalmazásba két társa is bekapcsolódott, ahhoz a peronon talált fahusángot is használták. Amikor a sértettnek sikerült elővennie a telefonját, a fiatalok elmenekültek, de a férfi követni kezdte őket, s közben a rendőröket tájékoztatta a helyzetükről.

A három fiatal ellen felfegyverkezve elkövetett csoportos garázdaság bűntette miatt indított eljárást a rendőrség. A verekedést kezdeményező 18 éves fiatal a kihallgatásán mentségként azt mondta, „feszült voltam, mert éjszaka nem aludtam” – tette hozzá a sajtóreferens.

Kapcsolódó hírek