Reggelivel várják a bringásokat

iho   ·   2017.09.26. 07:59
bringareggeli0

Pékáruval, teával, kávéval várják a bicikliseket a kerékpárosklub szervezői, önkéntesei, támogató partnerei szeptember 28-án. A kínált ételek és italok helyszínenként eltérőek lesznek és a készlet erejéig tartanak.

(archív fotók: Magyar Kerékpárosklub)

– Egyre többen választják ezt az olcsó és gyors közlekedési eszközt, akár munkába, iskolába, egyetemre menet, ezért a helyszínek száma is bővül az eddigi évekhez képeset. Folyamatosan csatlakoznak a kisebb települések is a listához – mondta el az iho.hu-nak Halász Áron elnökhelyettes, sajtószóvivő. Az első reggelit a Bringázz a Munkába!-kampány keretében szervezték tíz éve, azóta évente kétszer jelentkeznek tavasszal és ősszel, kis és nagy településeken egyaránt.

A reggeliket olyan forgalmas csomópontokon szervezik, ahol sokan járnak biciklivel. Az eseményhez csatlakozó partnerek a saját épületük előtt várják a kerékpárosokat. A résztvevők között van biciklibolt, kávézó, kisvárosi könyvtár és önkormányzat is. Ezzel ők is támogatják a bringázás fejlődését, terjedését. Általában ezer embert vendégelnek meg, és sokan kerülőt vállalnak, csak hogy elmehessenek a rendezvényre.

A Kerékpárosklub legfrissebb felmérése szerint egyre több a kerékpáros hazánkban, és ez a bringás reggelihez hasonló figyelemfelhívó kampányoknak is köszönhető. Idén nyáron a biciklizés alkalmi közlekedési célú használati aránya országosan negyvennyolc százalék volt, Budapesten a lakosság huszonöt százaléka használta közlekedésre kerékpárját két hét alatt legalább egyszer. A tudatos használók számára az egyszerű és olcsó fenntarthatóság mellett szempont az is, hogy a tekerés kedvező élettani és környezeti hatással bír. Akár napi fél óra biciklizés támogatja az immunrendszert, idegrendszert, edzi a szív- és keringési rendszert. A biciklis közlekedés tehermentesíti a környezetünket, sem benzin, sem olaj, sem gáz nem szükséges a hajtóerőhöz, ráadásul a kerékpár gyártása is sokkal környezetkímélőbb, anyaga szinte teljes mértékben újrahasznosítható.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek