Repterek és légitársaságok: európai vita

iho   ·   2015.07.01. 08:45
cim_ellenor

Szerte Európában heves vita zajlik, amelynek lényege, hogyan lehetne menedzselni a kontinens légiközlekedésének gazdasági problémáit. Öt légitársaság illetve légitársasági csoport, az Air France/KLM, az easyJet, az IAG, a Lufthansa-csoport és a Ryanair vezérei nemrég közös sajtótájékoztatón követelték a repülőtéri tarifák uniós megregulázását és csökkentését, annak érdekében, hogy ezzel az utazóközönség mintegy 1,5 milliárd eurót takarítson meg jegyárakban.

Az ACI Europe, a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa európai tagozata közleményben utasította el az ötök felvetését, mondván, a reptéri tarifákat Európában 2007 óta szabályozzák, a légitársaságok által fizetett díjak pedig mintegy 3 milliárd euróval maradnak el a repülőterek nyújtotta szolgáltatások árához képest. Az ACI Europe szerint a társaságok által követelt másfél milliárdos megtakarítás pedig egyáltalán nem biztos, hogy az utasoknak jut és a jegyárak csökkenésében jelentkezne. Oliver Jankovec, az ACI Europe igazgatója meglehetősen csípősen fogalmaz személyes válaszában: „A nagy légitársaságok eddig ingyen ebédet élveztek, most már ingyen vacsorát is akarnak.”

A vitához hozzászólt Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója is, szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye elején leszögezve: „Az ACI Europe által képviselt elképzelés, amely szerint a repülőtéri díjak csökkentése – akár szabályozásban előírt módon, akár önkéntes alapon – nem szolgálná közvetlenül az utasaink érdekeit, több szempontból is téves.”

Váradi először is rögzíti, a légitársaság sikere működési költségeinek megfelelő menedzselésén múlik, hogy a lehető legalacsonyabb viteldíjakat kínálhassa adott útvonalon. „A repülőtéri hatóságoknak hosszú távon kell gondolkodnia” – folytatja Váradi. „Az alacsonyabb repülőtéri díjak hozzájárulnak az alacsony viteldíjakhoz, amelyek útvonalbővítéshez és az utazási hajlandóság erősödéséhez vezetnek. Cserébe viszont egyre többen fordulnak meg a repülőtéren, ami mindenki számára előnyös – a repülőtéri hatóságok, a repülőtéri üzletek, a helyi vendéglátóipar és a helyi vállalkozások számára is.”

A Wizz-vezér ezután az ACI Europe saját tanulmányából idéz, miszerint az európai repülőterek és a hozzájuk kapcsolódó repüléssel kapcsolatos tevékenységek közel 12,4 millió munkahelyet támogatnak, és 675 milliárd eurónyi GDP-hez járulnak hozzá. Ez az európai gazdaság 4,1 százalékát jelenti. Ehhez hozzá kell számolni a közvetett munkahelyeket: „A szélesebb gazdasági növekedés segíti az összeköttetés erősödését, az összeköttetés erősödése pedig segíti a szélesebb gazdasági növekedést. Ez egy körforgás – mindkettő függ a másiktól és egyben erősíti is a másikat” – idézi Váradi a jelentést, majd hozzáteszi: „És mi az elsődleges eszköz, amely támogatja a repülőterek forgalmának növekedését? A légitársaságok.”

A vezérigazgató végül a Wizz gyakorlatára hivatkozva jelenti ki: „Nincs ok kétségbe vonni, hogy az alacsonyabb légitársasági költségek (beleértve nyilván a reptéri díjtételeket is – a szerk.) az utasok és az általunk repült városok javát szolgálják.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek