Reptéri szolgáltatási díjak: új rendelettervezet

MTI   ·   2011.09.15. 12:29

A kereskedelmi repülőtér üzemeltetőjének konzultálnia kell a szolgáltatása díjáról a használókkal, de ha nem tudott megállapodni velük, akkor a megadott szempontok szerint összeállított díjat kell jóváhagyásra a légügyi hatóság elé terjesztenie - egyebek mellett ezt tartalmazza a nemzeti fejlesztési miniszter rendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.

A jelenleg hatályos szolgáltatási díjakat megállapító GKM-PM rendelet 2005-ben született, és az 5 évre szóló díjmeghatározást tartalmazza, amely ez év végén jár le. Az egyik melléklete viszont a 2012-től alkalmazandó díjszámítást írja le, ez került be, de részletesebben, az új rendelet tervezetébe.

A kereskedelmi repülőtér használója utast, postai küldeményt, illetve árut szállít. A repülőtér üzemeltetőjének a szolgáltatása pedig a le- és felszálláshoz, a világításhoz, a parkoláshoz továbbá az utasok- és az áruk kezeléséhez kapcsolódik. Ezek ellenértékét kell egy utasra meghatározni, és erre kell 5 évre szóló árplafont megállapítani.

Az árplafon két módszerrel határozható meg. Az egyik a konszenzusos, amikor a korábbi 12 hónapban az utasok több mint 70 százalékát szállító légitársaságok elfogadják a tarifát. A másik - ennek hiányában - a rendelet mellékleteiben írtaknak megfelelően meghatározott, egy főre vetített árplafon.

A beterjesztett javaslatot a légügyi hatóság 60 napon belül hagyja jóvá, de az bármikor helyettesíthető a konszenzusos díjjal. Viszont a légügyi hatóság megteheti azt, hogy az üzemeltető által kiszámított díj helyett maga határoz meg árplafont. Ennek a számítási módját is tartalmazza a rendelet-tervezet. Ebből kiemelendő, hogy a hatóság vizsgálja a belgrádi, bécsi, pozsonyi és prágai repülőterek költségeit és szolgáltatási színvonalát, amit összevet a budapestivel.

Az újonnan felmerült - például védelmi, biztonsági - költségek átháríthatók a használókra.

A repülőtér üzembentartójának negyedévente - független piackutató céggel - elégedettségi vizsgálatot kell végeztetnie a légitársaságok és a más repülőtér használók körében. Negatív eredmény esetén legfeljebb 5 százalékkal csökkenthető az egy utasra jutó árplafon.

Kapcsolódó hírek