Sikeresen végrehajtotta szűzfelszállását az Embraer teljesen új tervezésű kéthajtóműves katonai szállítógépe, a KC-390-es, és ezzel megszületett, mondják sokan az aviatikai fórumokon, az első igazi kihívója a hatvanéves, de ma is piacvezető sikertípusnak, a Lockheed C-130 Herculesnek.

A brazil cég berepülő pilótái öt perc híján másfél órát repültek a géppel és, ahogy ilyenkor szokás, leszállás után elégedetten nyilatkoztak a vártnak megfelelő irányíthatóságról, repülési jellemzőiről, a fly-by-wire vezérlés működéséről, bár hogy milyen digitális üzemmódban repülték a gépet, arról nem számoltak be.

A Hercules négy légcsavaros gázturbinája helyett a hasonló kategóriájú gépet két sugárhajtómű működteti, ráadásul azok a V2500-asok, amelyek már több ezer példányban dolgoznak az Airbus keskenytörzsű sikertípusa, az A320-as gépcsalád tagjainak szárnyai alatt.

Az Embraer fotói az első repülésről

Ugyanakkor a hajtóművet is módosítani kellett az új feladathoz, ha a konstrukció beválik, akkor a Lockheed igen komoly vetélytársat lát felbukkanni a piacon, amely hasonló teherbírás mellett a légcsavaros típusoknál nagyobb sebességet biztosít. Sok előnye van a digitális repülésvezérlésnek is, bár a fejlesztés csúszásait épp a fly-by-wire szoftverváltozatok késleltették. Glass-cockpit, digitális hajtóművezérlés, modern avionika segíti a személyzetet.

Hogy mekkora lesz valójában a piaci siker, az persze izgalmas kérdés, azon is múlik, hogyan sikerül egy katonai szállítógép sokféle szükséges képességét igazolni és engedélyeztetni a légi utántöltéstől és a kutatás-mentésről a deszant-dobáson és a tűzoltáson át az előkészítetlen, burkolatlan pályákon való üzemelésig, ami egy sugárhajtású gép számára akkor is komoly próba, ha a vállszárnyas gép hajtóművei jóval magasabban vannak, mint az Airbusokon.

Hogy a képességek tesztjei mennyire meghatározóak lehetnek, arra az európai katonai szállítógép, az A400 Atlas fejlesztésének elmúlt évi zökkenői mutattak nem épp követendő példát.

A KC-390-es mostani ütemterv szerint 2016-tól áll szolgálatba, eddigi szerződések szerint huszonnyolc példányban, hogy változatos körülmények között repüljön a fejlesztésben is partner brazil hadsereg szolgálatában.

Ezeken kívül már több ország jelezte, vásárolna a gépből, Argentína és Portugália valamint más államok mellett a Cseh Köztársaság is, az egyelőre szándéknyilatkozatok formájában rögzített igények a brazilokéin kívül összesen további harminckét gépre szólnak.

Ha a Herculesek kiöregedésével szükségessé váló pótlásoknak csak a húsz százalékára sikerül a gépet eladni, az is 728 gépet jelentene. Persze ezért is keményen meg kell küzdeni, hiszen a Hercules pótlására a beszerzők eddig legtöbb esetben modern változatú Herculeseket választottak. Amit a brazil gép kínál, az a Herkyéhez hasonló rövid pályaigény párosítva a Mach 0.8-as utazósebességgel, a 26 tonna körüli terhelhetőséggel, a 36 ezer lábnyi utazómagassággal és 23 tonna teher mellett 1380 tengeri mérföldes hatótávolsággal.

Amúgy a brazil gép felépítése is hasonlít a C-130-ashoz, hátulról pakolható nyitható rámpa segítségével, a törzs elején és végén pedig mindkét oldalon van ajtó ejtőernyősök ugrásához. A törzs befogadóképessége is komoly, hét 463L típusú paletta, vagy három Humvee, vagy egy Blackhawk helikopter pakolható bele.

A hatótávolsága valamivel kisebb, mint a Herculesé, de a nagyobb sebesség nem egyszerűen taktikai előny, hanem fontos biztonsági szempont is légi utántöltő szerepkörben, ha nagysebességű harci gépeket kell ellátni üzemanyaggal.

A nagy kérdés, ami persze csak a tesztek alapján dől majd el, az üzemeltetés költsége, például hogy a két erős sugárhajtómű fogyasztása hogyan aránylik majd a négy, amúgy takarékos légcsavaros gázturbináéhoz. Egyelőre nem tudni semmit a gép példányonkénti áráról sem, márpedig a Lockheed a maga hatalmas többszáz gépes rendelésállományával nyilván könnyebben tud kedvezőbb beszerzési költségeket ajánlani a vevőinek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!