Repül az új naprepülő!

iho   ·   2014.06.02. 14:30
cim

Sikeresen végrehajtotta szűzfelszállását a Solar Impulse 2, az a kizárólag a nap erejével hajtott repülőgép, amellyel jövő évben Föld körüli utat terveznek a naprepülés megszállottai.

Start után

Mint arról korábban többször beszámoltunk, a vállalkozás első gépével, a Solar Impulse 1 nevű napelemes szerkezettel tavalyelőtt sikerült a svájci Payerne-ből több közbülső leszállással Marokkóba repülni, majd tavaly az amerikai kontinens nyugati partvidékéről a keletiig tartott a többhetes utazás. Az amerikai repülést pedig azért kellett 2013-ra betervezni az akkorra megálmodott Föld körüli út helyett, mert a most először felszállt változat még nem készült el, a szerkezeti terheléses tesztek során eltört a szárny szilárdságát biztosító egyik főtartó, ezért a struktúrát át kellett tervezni ahhoz, hogy a 72 méteres fesztávolságú gép teljesen biztonságos legyen: persze a veszélyes időjárást el kell kerülnie.

Hatalmas fesztáv, erősebb elektromotorok: a HB-SIB a levegőben

Most azonban a nyugodt hajnali levegőben, a program vezetői, Bertrand Piccard és André Borschberg jelenlétében, a Solar Impulse 2 néhány méteres nekifutás után stabilan és simán elemelkedett, majd Marcus Scherdel berepülő pilótával a kabinjában végrehajtotta az első légitesztjeit, és két óra elteltével ugyancsak simán földet ért a repülőtéren. A felvételen hallható erős motorzaj egyébként nem a gépé, hanem a kísérő helikopteré. Az is hallható, hogy a fel- és leszállás paramétereit rádión a földről diktálják a pilótának, aki nyilván eléggé magasan és elég szokatlan pozícióban ül a futó felett, hasznos tehát, ha méterről méterre bemondják neki földetérés előtt a magasságát.


Mint arról a gép bemutatásakor beszámoltunk, a 72 méteres fesztávolságú HB-SIB elődjének nem egyszerűen a megnagyobbított változata, annak ellenére, hogy alapvetően hasonló felépítésű a törzs, gyakorlatilag megegyezik az egy főfutós és egy farokfutós elrendezés: a nagyobb szárnyon több a napelem, erősebbek az akkumulátorokba gyűjtött energia révén akár egész éjszaka dolgozni képes elektromos motorok, újak a légcsavarok, a gép építéséhez különleges új anyagokat használtak. A pilótafülke ugyan maradt egyszemélyes, de jóval tágasabb, a pilótának van helye lefeküdni és pihenni, amíg a szerkezetet a „virtuális pilóta”, a számítógépes repülésvezérlés irányítja, ez azért különösen fontos, mert noha a sebesség is jóval meghaladja az előző verzióét, akár óránként 140 kilométer is lehet, a Csendes-óceán feletti átkelés például persze így is vagy hat napot vesz igénybe.

Idén még sokszor tesztelik a gépet a levegőben

Az első repülés alkalmával elért csúcsmagasság 1800 méter volt, a berepülő pilóta a felszállás után észlelt ugyan vibrációt, de a gép kezelhetőségével, kormányzásával kapcsolatban jók voltak a tapasztalatok. Természetesen még további próbarepülések sokaságára lesz szükség ahhoz, hogy a HB-SIB felkészüljön a jövő évi nagy kalandra.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek