Repülős börze: cserebere, jó társaság, reptér!

iho   ·   2016.09.30. 16:15
cim

Az a gyanúnk, hogy ebből rendszeres alkalom lesz, annyira kézenfekvő és okos kezdeményezés: repülős börze Farkashegyen.

Mert bizony a repüléssel foglalkozó portálokon nem ritkán bukkan elő valamiféle hirdetés, valamilyen repüléssel kapcsolatos tárgy, emlék, könyv vagy akár folyóirat eladásáról.

Lehet ennek sokféle oka: találkozhatunk azzal a helyzettel, amikor egy repülőember hagyta a leszármazottaira a maga dolgait, de a leszármazottak már nem repülőemberek. Van, amikor valakinek egyszerűen helyre van szüksége, például mert kisebb lakásba költözik. Olyat is hallani olykor, hogy a kedves feleség elégeli meg, hogy ilyen meg olyan porfogók, akár értékes műszerek vagy alkatrészek(!) foglalják el a lakás egyes zugait vagy a garázs oldalát.

És van olyan, egyre gyakrabban sajnos, hogy valakinek pénzre van szüksége. Bizony, gyűjthette kedvenc folyóiratának évfolyamait, vásárolhatott és összeállított maketteket, megtarthatta légitársasága táskáját, de most valami történt, valami megváltozott, mondjuk a repülés szerelmesének amúgy már nincs munkája, vagy megcsappant a jövedelme. És a repülés szeretetéhez képest elébe tornyosul a megélhetés gondja.

Mindeközben bármilyen repülős rendezvényen láthatjuk, hogy milyen sok embert mennyire érdekel minden kis tárgy, kütyü, és a nem túlságosan bőven megjelenő kiadványok, akár régi repülős könyvek is, és bizony vannak, akik megtehetik, és hajlandók is arra, hogy megvegyenek maguknak ezt-azt. Mert előttük még nem tornyosul a megélhetés, és a lakás nincs még teljesen kipolcolva repülési cuccokkal.

(fotók: MÁV Repülőklub)

Szóval, a nagy és mindkét fél számára szerencsés találkozások reményében a konkrétumok: a börzét tehát Farkashegy repülőtéren tartják vasárnap, október másodikán, reggel kilenctől a régi BHG hangárban és előterében. Hogy meddig tart, az a kiírt 16 óra ellenére feltehetően nem teljesen megszabott.

A rendezők ugyanis arra számítanak, hogy valamit biztosan sikerül megtalálnia annak, aki akár vevőt keres, akár valami vennivalót: repülésimádókat és igazi repülőembereket, a lehető legjobb társaságot. A repülés úgyis az a különleges közeg, amelyben az együttlét is fontos, nemcsak az elszakadás a földtől, hanem annak elmesélése... Amúgy gyanítom, hogy terefere és vásárlás közben a börze közönsége szívesen gyönyörködik majd Fahegy forgalmában is.

A kellemes összejövetel reményében a szervezők egyébként estére bográcsozást is kilátásba helyeztek.

Parkolási díj nincs, helypénz nincs, társaság van, reptér van... És talán sikerül az üzlet is. ha szükséges, további információk Csík Jenőtől, a 70/431-7879-es telefonszámon.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek