Egy november elején meghozott döntés értelmében a körülbelül másfél kilométer hosszú Unter den Lindenen 2019-től már csak busszal, taxival, kerékpárral vagy gyalog lehet majd haladni, személyautóval a magánszemélyeknek megtiltják a közlekedést – jelenti a Citylabra hivatkozva a Magyar Kerékpárosklub.

Az Unter den Linden, amelynek neve magyarul hársfák alattot/közöttöt jelent, Németország leghíresebb útja, mondhatni a német Champs-Élysées. A Kelet-Berlinben található sugárút, amely mentén múzeumok, könyvtárak, számos emlékmű, egy egyetem és két operaház is található, egykor a város szívén kelet–nyugati irányban átvezető, fontos útvonalként funkcionált, de katonai felvonulások helyszíne is volt Napóleon korától egészen a gorbacsovi időkig.

Az autók kitiltása egy ilyen központi területről nemcsak a magánautókat űzi ki a város turisztikai központjából, hanem egy olyan gondolkodásmódbeli változás is, amely arra törekszik, hogy egyre nagyobb mértékben az oldalvonalra helyezze ezt a közlekedési módot. Ez a változás részben annak köszönhető, hogy a város az ismét az 1950-es évekből származó szerelvényekkel üzemelő U55-ös metrót az Unter den Linden alatt meghosszabbítva köti össze a jelenleg az Alexanderplatztól induló U5-ös metróvonallal. A munkálatok miatt jelenleg is folyamatos útlezárások vannak, amelyeknek köszönhetően már most jelentősen alacsonyabb az Unter den Linden autóforgalma: míg az építkezések előtt naponta harmincezer autó haladt a sugárúton, most csak nyolcezer. Ez a csökkenés a kitiltás fontos előhírnöke, jelezve, hogy az autósok nem sajátíthatják ki az Unter den Lindent. Mihelyst eltűnnek az autók, még több területet adnak át a növényzetnek és kerékpárutaknak, a sugárút szélén végigvezető híres fasorokat pedig befelé szélesítik tovább. Az autómentesítés terve mindenkinek jó hír, aki szereti a tiszta levegőt, és úgy sétálna végig egy hangulatos utcán, hogy közben ne kelljen attól tartania, hogy elgázolják.

Kitiltják a személyautókat a berlini Unter den Lindenről 2019-ben, majd parkosítják a híres sugárutat (fotó: Wikipedia)

Azonban még ez sem elég néhány embernek. A Berliner Zeitung egyik újságírója egyenesen lagymatagnak nevezte a tervet, mondván, a város elveszít egy utat, miközben igazából új gyalogos övezetet sem nyer: a turistabuszok és a taxik továbbra az Unter den Lindenen maradhatnak, a környékbeli alternatív útvonalak viszont még zsúfoltabbá fognak válni. Habár az érv meglehetősen kishitűnek hangzik, mégis van benne valami: ahhoz, hogy igazán kellemes legyen az Unter den Linden, többre lesz szükség, mint az autók kitiltása.

Az Unter den Linden kétségtelenül grandiózus, történelmi, egyes szakaszai pedig igazán csodálatosak, az összhatás azonban mégis kissé szürkés. Az épületek meglehetősen hivatalosnak tűnnek, és a turistákkal teli járdák mentén sincs valami sok, a társasági életnek kedvező kávézó-terasz. Szó nincs arról, hogy a turistákkal lenne baj, inkább az a probléma, hogy közel sem jár arra annyi helybeli, mivel ők inkább máshol sétálnak. A nyüzsgés hiányának részben történelmi okai vannak. A második világháború pusztítása, majd a város kétfelé osztása előtt Berlin is rendelkezett nem hivatalos negyedekkel. Az elit szórakozni a nyugat-berlini Kurfürstendammra, vásárolni pedig a közeli Friedrichstrasséra járt. Eközben az Unter den Linden a hivatalos kultúra kvázi kirakataként funkcionált, vizuálisan is megjelenítve a porosz, majd később a német értékeket. Ez a méltóságteljes, bár némileg unalmas állapot pedig valahogy fennmaradt – a Berlinben izgalmakat, vibrálást keresők itt csalódni fognak. Az autók kitiltása és az utca parkszerűvé alakítása azonban megalapozhatja az emberibb, szerethetőbb városközponttá való átalakulást.

Az azonban biztos, hogy változás következik be. 2019-ben, a magánautók kitiltásával egy időben az Unter den Linden egyik végén megnyílik a Humboldt Forum nevű modern kulturális komplexum a második világháború során megrongálódott, majd a keletnémet kormány által elbontott, egykori városi palota újjáépítésével. A barokk stílusú, hatalmas, királyi rezidencia minden bizonnyal jóval több látogatót vonz majd a sugárútra, ez pedig fordulópont lehet afelé, hogy az Unter den Linden egyszerű autóútból mágnesként vonzó, élhető városi térré alakuljon át, a fák alatt sétáló gyalogosokkal. Ehhez viszont az autók kitiltása fontos kezdő lépés.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!