Az Alsó-frankföldi Karsbachban (Bajorország) egy 43 éves férfi saját autóját vezetve letért az útról. Nem csoda, ittasan gyakran túlbecsüljük valós képességeinket. Egy fiatalabb férfi sietett a segítségére, de éles szemmel észrevette az alkoholos befolyásoltságot és rendes német állampolgárhoz méltóan azonnal hívta a rendőrséget.

Amíg a telefonálással volt elfoglalva, a történet idősebb résztvevője megpróbált meglépni. Sikerrel. A segítségére siető autóját sikerült elkötnie és meg sem állt vele Frankfurt am Mainig. Ez pedig innen jó száz kilométer.

– Egyszerre csak beletaposott a gázba! Én meg úgy éreztem magamat, mint egy rossz filmben – panaszkodik Christian Ruoff, a jó szándékú segítő. Aki egyébként az ADAC-nál hibaelhárító és a karsbachi önkéntes tűzoltóság tagja.

Az útról letért autó megvan, a másik még nincsen (fotó: AFP)

Az autótolvajjá előlépett balesetes csak másnap délután jelentkezett egy rendőrőrszobán. Nála volt az autó tulajdonosának slusszkulcsa és pénztárcája. Kihallgatásakor elmondta, hogy egy előtte átszaladó vadat akart kikerülni, ezért tért le az útról. Ezután viszont filmszakadás következett az emlékeiben, mert már csak arra tudott emlékezni, hogy Frankfurtban beszállt az S-Bahn-ba, hogy visszautazzon Würzburgba. Az eltulajdonított autó helyéről semmilyen nyom nem akadt az emlékezetében.

Egy frankfurti rádióadó tudósított az esetről, és egy hallgató rákövetkező nap felfedezte a leállított Opel Corsát Frankfurt Oberrad városrészében. A Bad Kissingenből származó autótolvaj ellen most lopás és baleseti helyszínről való szökés miatt nyomoznak. Az ittas vezetést megúszta, arra nincsen bizonyíték, két nap alatt garantáltan kitisztul a szervezet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!