Ritka vendég Ferihegyen: 777-300-as Egyiptomból

iho   ·   2014.02.12. 15:00
cim

(fotók: Budapest Airport)

Pontosan reggel 09:34 volt, amikor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vizes futópályáján mintaszerű leszállást hajtott végre az Egyptair Airlines egyiptomi légitársaság Boeing 777-300-as típusú óriásgépe. A gép a tervezett menetrendet megelőzve, mintegy fél órával korábban ért földet a repülőtér 13R, azaz a régi vagy 1. futópályáján, adja hírül a Budapest Airport.

A gép fedélzetén 331 utas érkezett Magyarországra, akik egy nagy nemzetközi gyógyszerészeti konferencián vesznek részt.

A Boeing 777-es ritka vendég Budapesten, hiszen menetrendszerű forgalomban nálunk nem szerepel, bár mind a két futópálya, valamint a 2-es terminál is teljes mértékben alkalmas a széles törzsű óriásgép fogadására és kiszolgálására.

Az Egyptair Boeing 777-ese ezúttal a 2B terminál 34-es számú utashídján „dokkolt”, vagyis az utasok a hídon keresztül egyenesen a terminál érkezési szintjére mentek.

A Boeing 777-300 ER jelenleg a világ legnagyobb két hajtóműves utasszállító gépe, amelynek alaptípusa éppen húsz éve emelkedett a levegőbe. A 777-es legnagyobb felszálló tömege 351 tonna, aminek megmozgatásához a világ jelenlegi legerősebb General Electric GE90-115B1 hajtóműveit építették be.

A gépet kifejezetten hosszú távú, interkontinentális repülésekre tervezték, legnagyobb hatótávolsága 14 690 kilométer. A légitársasági igényektől függően alakítják ki a repülőgép belső elrendezését, így a fedélzetre vehető utasok száma 386-tól egészen 550-ig terjedhet.

A mai budapesti járattal összesen 331 utas érkezett Magyarországra. Az új típus személyzetét – a repülőtéri hagyományoknak megfelelően – külön erre az alkalomra készített tortával fogadta a Budapest Airport. A különleges tortát Saly Sándor, a Budapest Airport Kereskedelmi Igazgatóságának járatfejlesztési menedzsere adta át Halgas Istvánnak, az Egyptair budapesti repülőtéri képviselőjének, illetve az óriásgép személyzetének.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek