Robbanás az uszályon, miért nem sikerült a leszállás?

iho   ·   2015.01.19. 11:15
cim2

Végre közreadta a SpaceX űripari magáncég a fotókat és rövid videófelvételeket rakétája, a Falcon-9 múlt heti peches érkezéséről.

Mint korábban hírt adtunk róla, a legutóbb teherűrhajó-start nem is magának a kapszulának a repülése miatt volt igazán izgalmas: a Dragon két nappal a start után, majd két tonna ellátmánnyal megközelítette az ISS-t, a robotkar befogta, és az űrhajó rendben dokkolt az űrállomáshoz.

A különlegessége az indításnak az a kísérlet volt, hogy a hordozórakéta első fokozata, a rendszer teljes felhasználhatóságának jegyében, az űrhajó pályára emelése után épségben visszarepüljön a Cape Canaveraltól 200 mérföldre lehorgonyzott, uszályon kialakított leszálló platformra.

Nos, a fellövés után vagy fél órával a történtekről Elon Musk, a SpaceX alapítója és igazgatója szűkszavúan csak annyit írt, hogy „most nem sikerült”, és hogy „kemény lett” a rakétafokozat leszállása. Későbbiekben a posztjaiból kiderült, hogy valóban nagyon kevésen múlott a siker. Az önmagában is rendkívül bíztató, hogy a Falcon-9 első lépcsője, amely vagy 240 kilométer(!) magasra emelte a rakéta-űrhajórendszert, és vagy hatszoros hangsebességre gyorsította, mindezek után stabilan „visszatalált” a 91×52 méteres úszó platformra.

A rossz leszállás oka az volt, hogy a fokozat kormányzását visszaereszkedés közben vezérlő kormányhajtóművek egyikéből a kelleténél korábban kifogyott az üzemanyag, ez a hajtómű leállt, tehát a függőlegesen merülő rakéta az utolsó pillanatokban aszimmetrikus tolóerőt kapott, néhány méter magasan csak a fedélzettől eldőlt 45 fokban, és noha a főhajtómű Musk szerint „erősen küzdött” a rakéta függőlegesen tartásáért, a sima leszállás helyett a Falcon becsapódott. Ez okozta a robbanást, ami egyébként nem okozott túl nagy kárt magában a platformban.

Korábban már két Dragon-indítás alkalmával is sikerült a hordozórakétát a vízfelszínig simán visszahozni.

Ez lett volna az első kísérlet arra, hogy ne az óceán hullámaira, hanem a kijelölt leszállóhelyre érkezzen meg a hordozórakéta, hogy aztán később valóban újra indíthassák. Akkor lesz majd a kapszula is igazán többször felhasználható, ha a szárazföldre érkezik, és nem tesz kárt benne a tengervíz. A Falcon–Dragon-rendszer, a Dragon javított változatával, 2017-ben már embereket kell, hogy eljuttasson az űrállomásra, és ha mindkét meghatározó elem újra felhasználható lesz, az valóban erősen csökkenti majd a repülések költségeit.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek