Róbert Károly körút: elkezdték a felújítást

iho/közút   ·   2016.09.17. 16:15
robertkarkor02

A jövő évi vizes vb-hez is kapcsolódó rekonstrukciós munkák idején – szeptember 17-étől még csak az Árpád híd és a Váci út, majd 19-étől már a Vágány utca és az Árpád híd közötti szakaszon is – a Róbert Károly körúton irányonként csak két-két forgalmi sáv járható. A felújítás ideje alatt a Lehel utcáról nem lehet majd a Róbert Károly körútra kanyarodni. Az M3-as autópálya ugyanakkor végig elérhető a Hungária-körgyűrűről.

A Róbert Károly körút a térség legfontosabb és legnagyobb kapacitású útvonala, kifejezetten ajánlható terelőút nem áll rendelkezésre, ezért a BKK kéri, hogy aki teheti, saját járműve helyett válassza a közösségi közlekedést. A komplex szemléletű munkák során a közúti útpálya halaszthatatlan felújításán kívül kerékpárutat is építenek, felújítják a járdákat, a gyalogátkelőhelyeket akadálymentesítik, megújul a közvilágítás, a biztonságos közlekedés érdekében kamerarendszert építenek.

Az aszfaltmarást a Lehel út és a Váci út között kezdték el a szombat délelőtti esőben. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Máthé Zoltán)

Milyen lesz a felújított Róbert Károly körút?
  • Az útpályától zöldsávval elválasztott, kétirányú kerékpárút épül az Angyalföldi utca és a Vágány utca között a körút déli oldalán. Felújítják a járdákat az Árpád híd és a Váci út közötti szakasz mindkét oldalán, a Váci út és a Vágány utca közti szakasz déli részén, valamint az északi oldal egyes szakaszain is. Átépítik az útszegélyeket és a kapubeállókat is.
  • Akadálymentesítik a gyalogátkelőhelyeket: a járdaszegélyek alacsonyabbak lesznek, hogy a kerekesszékesek és a babakocsival közlekedők áthaladását könnyebbé tegyék. A járdaburkolatba a vakok és a gyengénlátók biztonsága érdekében figyelmeztető, úgynevezett taktilis köveket helyeznek el.
  • A Róbert Károly körút és a Lehel utca csomópontjában felújítják a villamosvágányokat is. A buszöblök pályaszerkezetét bazaltbeton burkolatúra cserélik, a buszmegállók aszfaltburkolatát megerősítik.
  • A felújításhoz kapcsolódóan a szükséges közmű-rekonstrukciókat is végeznek. Megújul a hidak szerkezete, útburkolata, szigetelése. A hidakra új korlát kerül, felújítják a lépcsőket, a lépcsőkorlátokat és kettős közúti vezetőkorlátot is építenek. A hidak alatt felújítják a közvilágítási rendszert is.

Ezeket és így csinálják, így változik a környék forgalmi rendje

A mától érvényes ideiglenes forgalmi rend szerint a Róbert Károly körút a kivitelezés teljes ideje alatt, azaz jövő nyárig irányonként két forgalmi sávon lesz járható. A Duna felé vezető, északi oldalon a külső forgalmi sávot és a mellette futó járdát zárják le, azaz csak az ellenkező oldali, déli járdán lehet majd gyalogosan közlekedni.

Az északi járdán vezetett kerékpárút ideiglenesen megszűnik, a Népfürdő utcai felhajtó és a Váci út közötti kieső bicikliútszakaszt a Váci út felé a Népfürdő utcai felhajtó–Dagály utca–Váci út 132–138. mögötti út–Karikás Frigyes utca nyomvonalon, míg az Árpád híd felé a Karikás Frigyes utca–Dagály utca–Népfürdő utcai felhajtó útvonalon lehet elkerülni.

A Róbert Károly körút ugyanezen szakaszán a Váci út felé vezető oldalon a belső forgalmi sávot zárták le a Népfürdő utcai felhajtótól a Váci útig. A Váci úti csomópont osztályozójában a két, jelenleg balra kanyarodó sáv forgalmát korlátozzák, ezért a csomópontban új osztályozót alakítanak ki, amelyben egy sávról balra, észak felé lehet kanyarodni, két sávon egyenesen lehet továbbhaladni; a jelenleg jobbra kanyarodó sáv megmarad.

(térkép: BKK)

A Váci út és a Vágány utca közötti szakaszon szeptember 17-én csak egy rövidebb munkaterületet alakítanak ki: a Duna felé vezető oldalon a Csata utca és a Pap Károly utca között a belső két forgalmi sávot zárják le. A munkaterület mellett itt is két forgalmi sávon lehet haladni.

A Róbert Károly körúti munkaterület hossza szeptember 19-étől, hétfőtől növekszik meg: ettől a naptól a Vágány utca és a Váci út között is lezárják a két-két belső forgalmi sávot. A Lehel utca és a Csata utca között csak egy-egy sáv forgalmát korlátozzák. Két forgalmi sáv áll majd az autósok rendelkezésére.

A Róbert Károly körút Lehel utcai csomópontjában a körút forgalmi kapacitásának fenntartása érdekében a Lehel utca mindkét ágán lezárják a balra kanyarodó sávokat. Azaz szeptember 19-étől a Lehel utcáról egyik irányból sem lehet majd balra rákanyarodni a Róbert Károly körútra. A Váci út és a Vágány utca közötti szakasz déli, M3-as autópálya felé vezető oldalán ugyanakkor nem vezetnek be közúti korlátozást.

Így járnak a buszok

26-os, 34-es 106-os, 226-os autóbusz

Szeptember 17-étől (szombattól) az Árpád híd és a Váci út között zajló munkák miatt a 26-os, a 34-es, a 106-os és a 226-os busz Árpád híd irányú Árpád híd M elnevezésű megállóhelye ideiglenesen szünetel.

105-ös autóbusz

Szeptember 19-étől (hétfőtől) az Apor Vilmos tér felé közlekedő 105-ös busz a Róbert Károly körút és a Lehel utca csomópontjában életbe lépő forgalomkorlátozás miatt a Lehel utca–Szegedi út–Reitter Ferenc utca–Mór utca–Szent László utca–Vágány utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Lehel utca/Róbert Károly körút megállóhelyet , illetve másik megállóban áll meg a Béke tér és a Vágány utca/Róbert Károly körút csomópontokban. A terelt vonalszakaszon a 105-ös buszra a 32-es járat

  • Béke tér,
  • Szegedi út és
  • Vágány utca/Róbert Károly körút megállóiban lehet felszállni.

A Gyöngyösi utca M felé közlekedő 105-ös busz útvonala nem változik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek