Romániai helikoptergyár, helikopterek nélkül

iho   ·   2018.07.10. 08:45
cim
Még 2015-ben jöt a hír arról, hogy Románia, amely szolgálatban tartja a még a rendszerváltás előtt beszerzett illetve licencben gyártott francia fejlesztésű Puma helikoptereit, megállapodott a típus modernizált, H215-ös változatának gyártásáról közös vállalat felállításával. E célra egy tízezer négyzetméteres, új gyártócsarnokot terveztek Brassóban, ahol egykor 360 Gazelle és Puma készült, majd az akkori létesítmény a Pumák európai karbantartási központjaként dolgozott.

Szóval megtörtént az alapkőletétel, sok hír nem volt arról, hol tart az üzem felszerelése, és hiába vártuk az első gép ünnepélyes átadását: most derült ki, méghozzá az Airbus Helicopter vezérigazgatójának nyilatkozatából, hogy valóban nem készült még egy H215-ös sem az új gyárban.

A három éve tartott alapkőletételen repült egy H215, de azt természetesen nem itt készítették

Bruno Even Londonban tárta fel a helyzetet. Mint akkori cikkünkben is megírtuk, a gyártónak először a román légierő számára kellett volna legyártani az első gépeket, a bukaresti kormány mind a mai napig nem írt alá szerződést a beszerzésről. A három éve kötött megállapodás nem tartalmaz pontos gépszámot, de világosan elkötelezi Romániát az európai gyártó mellett, ahogy akkor fogalmaztak: a román védelmi tárca „bármely jövőbeli beszerzése” esetén a román repülőgépipari cég, az IAR lesz a fő beszállító a H215M típussal, amelynek a román légierő számára történő gyártására, háttérszolgáltatásaira és karbantartására is kiterjed az együttműködés, illetve a gépek exportjára is, „amennyiben ilyen lehetőség felmerül”.

Even mostani nyilatkozata szerint „jelentős mennyiségű”, legalább tizenhat gép legyártása fedezné és tenné gazdaságossá a beruházás első szakaszát, ha pedig már zajlik az összeszerelés, akkor lehet a globális piac felé is nyitni. De az AH-vezér leszögezte: „először az elköteleződés, azután a befektetés”, vagyis addig nem működik a megállapodás, amíg nincs szerződés román részről a gépekre.

Az AH legalább 16 gépre várta a megrendelést

Hogy valami nem stimmel a romániai közepes katonai szállítóhelikopter Airbus-féle gyártása körül, annak már tavaly is mutatkoztak jelei, amikor az első gép 2017-es összeszerelése helyett egy év halasztást jelentettek a „piac helyzetére” illetve bizonyos kulcsfontosságú szerződések hiányára hivatkozva. Ami egyébként feltehetően azt takarja, hogy a kategóriának ezt a típusát, a H215-öst egyelőre nem kapkodják el, sokkal inkább van érdeklődés a valamivel megnövelt teljesítményű, kapacitású H225 Caracal iránt. A H215-össel komoly promóciós túrát tettek Kínában is, de egyelőre komoly megrendelésről nem lehetett hallani.

Közben lezajlott Romániában egy-két kormányváltás, és tavaly az akkori, egyben mostani honvédelmi tárcavezető szintén 15-16, kéthajtóműves, nehéz helikopter beszerzéséről, beszélt, miközben a híradások arra is emlékeztettek, hogy korábban az előző miniszter az amerikai Bell céggel írt alá szándéknyilatkozatot, igaz, nem a Puma kategóriájában: 24 AH-1Z harci helikopterre és 21 UH-1Y, a Pumánál kisebb szállítóhelikopterre.

Hogy a magyar légierőnek a továbbiakban milyen kategóriában milyen forgószárnyas kell, arról a vezér nem nyilatkozott

Az Airbus Helicopters vezére említette a nemrég bejelentett magyarországi üzletet is, a húsz H145-ös beszerzését a magyar légierő számára. Budapestnek további helikopterek is kellenek, de most még nem lehet tudni, milyen kategóriájú gépekre van szükségük a magyaroknak – tette hozzá. Ugyancsak elmondta, hogy a forgószárnyasok leszállítása „azonnali prioritás”, de az átadás időpontját nem jelölte meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek