Rubik-nap Esztergomban: új nevet kap a repülőtér

iho   ·   2014.11.27. 13:45
cim

A valaha virágzó magyar repülőgépgyártásra és a magyar aviatika egyik legjelentősebb alakjára emlékeznek szombaton Esztergomban: a Rubik emléknap ugyanis egyszerre idézi fel a jelentős hazai konstrukció szülőhelyét és szülőatyját.

id. Rubik Ernő és legfontosabb gépe, az R-26 Góbé

Esztergomban bizony már 1911-ben leszálltak repülőgépek egy hadgyakorlat során, majd 1936-ban megalakult a város repülő szakosztálya. 1937-ben pedig már itt készült gépeket repültek be, és megkezdődött a gyártásuk is. Köztük a Vöcsök jelentette az első olyan konstrukciót, amely Rubik Ernő részéről évtizedekre jelentős típusa lett a magyar sportrepülésnek, a kiképzésnek, de gyártottak itt bőven a Tücsök illetve a kétüléses Cimbora oktatógépből is.

Rubik Ernő cége a világháború után is talpra állt, majd államosították, de a tervezőt meghagyták a cég élén, amely az ötvenes évek vége felé sportgépek javítása mellett elsősorban fémépítésű vitorlázókkal játszott döntő szerepet a magyar repülésben. Az R-26 Góbé sokak szerint a világ egyik legjobb iskolagépe, amelynek példányai ma is repülnek a hazai reptereken, sok-sok pilótageneráció nevelkedett ezen a jóindulatú, alumínium-építésű, kellemesen vezethető 14 méteres gépen.

Emléktábla a Rubik-utcánál... <br>(fotók: Rubik emléknap, Facebook)

A gyárat 1969-ben zárták be, de a repülőtér tovább működött, és Rubik Ernő sem adta fel új konstrukciók megalkotását, bár ezek közül egy sem került sorozatgyártásra. Kevesebben tudják, mennyire jelentős és érdekes konstrukciók voltak Rubik motoros gépei: nemrég mutatkozott be a Goldtimer alapítványnál újjáépített remek vontatógép, a Kánya, és ugyancsak az alapítvány üzemeltet egy újjáépített Cimborát is.

...szombattól pedig hivatalosan is az ő nevét viseli a reptér

Az esztergomi repülőtér jelenleg a helyi Aero Club Esztergom kezelésében, a Grante Zrt., a Rubik-nap egyik védnöke tulajdonában működik tovább, és szombaton veszi fel idősebb Rubik Ernő nevét.

Az események a Grante épületében történő gyülekező után 9.30-kor indulnak Rubik Ernő táblájának megkoszorúzásával a nevét viselő utcában, majd újabb koszorúzás lesz a Grante hangárnál. Negyed tizenegykor kezdődik a névadó ünnepség, ezután tartanak modellbemutatót (a remek kis gépek ugyanis elég rossz időben is tudnak repülést produkálni), előtte viszont kiosztják a „Milyen lesz a repülés 20 év múlva” címmel meghirdetett gyermekrajz-pályázat díjait: a felhívás több mint háromszáz remek rajz elkészítésére indította be a kicsik és nagyobbacskák fantáziáját, közülük huszonketten kapnak díjat három kategóriában.

Rubik motoros gépeinek egyike, a Kánya, újjáépítve Budaörsön

Háromnegyed egykor kezdődik a tudományos ülésszak, amelynek megnyitójaként Bánó Imre repülőmérnök, az emléknap egyik szervezője „Rubik Ernő és a jövőbe látás” címmel beszél a tervező munkásságáról, majd beszámolót hallhatnak egy másik jeles tervező, Bánhidi Antal motoros gépe, a Gerle II. építéséről, az eredeti típus elkészítésében a műegyetemi tervezők körében részt vett Rubik Ernő is.

Ugyancsak érdekesnek ígérkezik az elektromos gépekről szóló előadás, majd Bánó Imre előadása már megpróbál az emléknap alapkérdésére is válaszolni, vagyis hogy milyen lesz a repülés két évtized elteltével.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek