Rusnyaparádé, azaz Mozdonyparádé Kassán

iho   ·   2017.04.19. 16:50
00kicsi

Korunk legkorszerűbb vasúti járművein kívül ott lesznek a régi idők nagyjai is, számos különvonat, nosztalgiajárat tarkítja majd a kétnapos vasúti ünnepet. A program egyik legvonzóbb felvonása a fordítókorongos felvonulás lesz, minden kiállított jármű egy helyen lesz látható a kassai depóban. Vonatos nosztalgiajáratokon – a kassai vasútállomás és depó között pendlizik majd egy vonat óránként, a belépőjegy erre is érvényes – kívül a parádén részt vesz még retró autóbusz is, sőt repülőgépszimulátoron is kipróbálhatja magát az arra járó.

A csehek is nagy erőkkel készülnek a kasssai Mozdonyparádéra, ők az egykor a kassai agglomerációban közlekedő Békapofát, azaz 451/452-es sorozatú kirohanós villamos motorvonat szerelvényt küldik Kassára.

Lukas Gutkais felvételén a kassai mozdonyparádén részt vevő Békapofa parádézik

A hivatalos weboldal: http://rusnoparada.sk/ – sajnos csak szlovákul olvasható.

A belépők: felnőtt – 3 euró; gyerek (3-15 év), nyugdíjas, rokkant – 1 euró; családi jegy – 7 euró (két felnőtt és három vagy több saját gyerek). A megváltott jegy mindkét napra érvényes.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek