A település vasútbarát szemszögből nézve nem kecsegtet sok érdekességgel, mivel kötöttpályás közlekedés csak a város határában fekvő vasútállomáson van. A mára magát majdnem metropolisszá kinövő Brassó közelsége az évszázadok során merően megnehezítette a város fejlődését, mind közlekedési, mind gazdasági és kereskedelmi szempontból. A mozdony füstje 1891 szeptemberében ért el először a sepsiszentgyörgyi indóházba, a vonal avatását kisebb népünnepély kísérte. A vaspálya északi irányba terjeszkedett tovább, 1897-ben elérte Csíkszereda városát is.

A vasútállomás, az indóházat is beleértve, számtalanszor átépült az idők folyamán. Eredeti állapotáról fotó nem maradt fenn, az első fennmaradt fényképeken már a bővített épület szerepel. A vasút megléte a város fejlődéséhez nagy mértékben hozzájárult, holott a városlakók szkeptikusan álltak a vasúthoz az első években.

Az indóház, valamikor a „magyar világ” alatt<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(fotók: a szerző felvételei és gyűjteménye)

Miután Erdély, és vele együtt a teljes vasúti infrastruktúra is román kézre került, próbálták eltüntetni a magyar nyomokat, így a MÁV-típusépület is már a múlté, a jelenlegi indóház egy a felismerhetetlenségig átszabott, és bővített változat, hasonló található Csíkszeredában is.

A gőz és a dízel érájának végét az 1975-ös villamosítás jelentette, ekkor átépült az állomás vágányhálózata, korszerű megoldásokat alkalmazva újították fel a vasutat. Akkoriban, a huszadik század második felében jelentős közlekedési szerepe volt az állomásnak. Átszállóhely volt az átlós, éjszakai gyorsvonatok, a személyvonatok, és a Kovásznára igyekvő vonatok közt, mivel abban az időben az üdülőhely nemzetközi érdekeltségű volt, Bukarestből napi két gyorsvonat is továbbított közvetlen kocsit a városba.

1975 óta az állomás alig esett át változásokon. A diktatúra megdöntése után csak a szocialista propagandafeliratokat és jelképeket távolították el, minden maradt a régiben. 2005-ben, az országban az első vonalak között, a brassói székhelyű Regiotrans vette át a Kézdivásárhelyen, Kovásznán át húzódó, Bereckig tartó vicinálist, a 66 kilométeres szakaszon a közel három óra helyett két órára csökkent a menetidő a gyors, és könnyű motorvonatok üzembe helyezése után.

Gőzös és MÁV-típusépület egy utószínezett képeslapon

Ma az állomás csendes, kisvárosias szellemű. Jelentős hivatásforgalmi szerepet bonyolít le, mivel a környék falvaiból az emberek dolgozni, tanulni járnak be ide.

Utasforgalom kiszolgálására három vágányt használnak, mindhárom villamosított. Az első vágány, amelyet a postavonatok megszűnése óta semmi nem koptat már, nem villamosított, a sínek 1891-es, diósgyőri gyártásúak. A negyedik vágány a legújabb, az 1975-ös modernizáció során keletkezett, a berecki vonalat, illetve a Brassó–Sepsiszentgyörgy személyvonatokat szolgálja ki.

Az állomást fokozottan elhanyagolták a hatóságok, mindenki próbálta a másik szervre átruházni a kötelezettségeket, siker nélkül. A rendszerváltás óta a helyzet csak romlik. Mára már vállalhatatlanná vált az állapota, nem méltó egy fejlődő európai városhoz. A sínek közt, illetve a peronok repedéseiben valóságos botanikus kert alakult ki, az épület belül teljesen lerobbant, az illemhely egy föld alatti szennyüreghez hasonlítható.

A város önkormányzata több lépést is tett a vasútállomás felújítása érdekében, ennek eredményeként 2010-11-ben fölfigyeltek az állomás elhanyagoltságára, és a megfelelő szervek szorgalmazták a modernizációt. 2011-ben szerződés is született, viszont a munkák már eleve késve indultak. Hogy mi volt, és mi lesz tovább, cikkünk következő részében olvashatják.

Az állomáshoz vezető új, korszerű sugárút, valamikor a hetvenes évek derekán, TV-busszal