Sim-City: egy év földön és levegőben

Görög Péter   ·   2014.11.11. 11:15
cim

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt nyílt meg a Sim-City Budapest szimulátorközpont, Kelenföldön, az Etele út 59–61. szám alatt található irodaépületben. Ott voltunk, és kipróbáltuk nyitáskor, beszámoltunk az első versenyekről, az iho/repülés most arra kérte az üzemeltető csapatot, foglalják össze az első esztendő érdekességeit.

Mozgalmas első év: celebek és az amerikai konkurencia

Leginkább azt akartuk elérni, hogy a Sim-City nevet a lehető legtöbb ember megismerje, keressenek bennünket úgy, mint egy helyet, ahol jól tudnak szórakozni, mindezt pedig elérhető áron.

Persze emellett folyamatosan fejlesztettünk, már van egy mobil MiG szimulátorunk is, amellyel rendezvényeken szoktunk megjelenni.

Jártak nálunk közismert emberek, színészek, zenészek. A teljesség igénye nélkül például Scherer Péter is forgatott nálunk. A Csík zenekarból Makó Péter és családja, valamint Barcza Zsolt is. Kereskedelmi televíziók jártak, forgattak nálunk, így látogatott el hozzánk Görög Zita is pár hete, nemrég pedig a Fix TV is élő adást sugározott tőlünk.

Nagyobb ismert cégek, mint például egy mobilszolgáltató és egy áruházlánc is nálunk tartotta a csapatépítését.

Izgalmas volt, amikor egy olyan amerikai szimulátoros cég képviselője látogatott meg minket, amely hasonló szimulátorközpontot üzemeltet Kaliforniában. Örültünk a pozitív kritikának, és nem kizárt, hogy lesz valamilyen együttműködés közöttünk a jövőben. Persze az USA-ban egy ilyen vállalkozás sokkal erősebb, hiszen ott fizetőképesebb a közönség, valahogy jobban terjednek a hírek. Nekünk még le kell küzdenünk az ismeretlentől, az új dolgoktól való félelmet.

A rendezvényeket az élet alakította...

Az egyik szorosan kötődött Nádas Tamás tragikus és megrázó halálához. Eredetileg az első Sim-City dogfight kupát akartuk megrendezni, de az élet közbeszólt, ezért Tamásnak próbáltunk emléket állítani a Nádas Tamás Dogfight Emlékverseny megrendezésével, amelyre Tamás lánya is ellátogatott.

Erre a versenyre eljöttek aktív és nyugalmazott vadászpilóták is. Hatalmas élmény volt a látogatóknak, amikor négy, igazi vadászpilóta által vezetett MiG repült egyszerre a virtuális légtérben. Ők is élvezték, hiszen ha csak játék is volt, akkor is élmény beleülni ezekbe a szimulátorokba. A hatalmas kivetítő miatt pedig elég realisztikus élményt nyújt.

Rendeztünk kísérleti jelleggel egy vadászpilóta tanfolyamot is, Zsámboki Tibor nyugállományú ezredes segítségével.  Nyilván a játék képessége behatárolja a lehetőségeket, de izgalmas egy volt vadászpilótától megtanulni repülni. Meglepetésünkre egyébként egy hölgy is részt vett ezen a képzésen. Elég sok az érdeklődő a 30 perc szimulátor és 30 perc igazi repüléses programunkra is és a kuponos oldalakról is viszonylag sokan jönnek.

Összességében az első év még kevés, hogy messzemenő következtetést levonhassunk, mert még ez bőven a felfutási idő. Reméljük beválnak a terveink és úgy fog növekedni a látogatók száma, ahogy gondoljuk. Szerencsére mindenki mosolyogva és elégedetten távozik, és egyre több a visszajáró vendég is.

Autós fronton most van éppen folyamatban egy szimulátoros F1-bajnokság, amelyre a nevezés teljesen ingyenes és VIP-jegyeket lehet nyerni hozzánk. Persze a mozgó autószimulátorok és az Oculus Rift virtuális szemüveg együtt igencsak rendhagyó élményt nyújt, ezért azt is elég sokat keresik.

A látogatók: az ex-pilóták és a legénybúcsú legénysége

Gyerekek, felnőttek és még az idősebbek is egyaránt eljönnek. Van akit a repülés érdekel, van akit az autóvezetés. Akinek még nem volt lehetősége vagy bátorsága kipróbálni a repülést, bepillantást nyerhet a repülés világába, hiszen a szimulátorok arányaiban stimmelnek a MiG-29 pilótafülkéjével. Az is pozitív, hogy akik nálunk dolgoznak a teremben, el tudják magyarázni a repülés alapjait, hiszen mindenki kötődik a repüléshez – pilóták. Meglepő, mennyire gyorsan el tudják sajátítani az emberek a repülőgép vezetését.

Egy alkalommal az olasz légierőtől is jött egy pilóta, aki ezt először nem árulta el, amikor viszont azonnal megcsinált egy hibátlan leszállást, megkérdeztük, hogy ugyan honnan tudja ezt így azonnal, ekkor mondta, vadászpilóta, amin aztán jót nevettünk. De ha csak a külföldi pilótáknál maradunk, rajta kívül tért már be hozzánk egy svájci ex F-18-as pilóta is, aki szintén nagyon élvezte az itt töltött időt.

Gyakran ajándékba vesznek jegyet születésnapra, legénybúcsúra, vagy csak úgy. Mivel a hely adottsága lehetővé teszi a zártkörű rendezvények lebonyolítását, baráti társaságok is jönnek hozzánk bulizni.

A hely üzemeltetése nagyon sok energiát igényel. Folyamatosan előre kell terveznünk, hiszen a rezsink elég magas, és lássuk be, kevés vállalkozásnak kedvező a jelenlegi helyzet.

A jubileum természetesen nem lehet meg különleges rendezvény nélkül: movember 16-ára ingyenes nyílt napra hív mindenkit az első születésnapját ünneplő Sim-City.

Honlapunk erről is beszámol majd.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek