Solymár keresztbe feküdt az M0-nak

iho/közút   ·   2017.10.25. 11:15
m0_nyomvonal_solymar_eszaki_kislid

A solymaronline.hu arról tudósít, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala határozatot hozott, amelyben nem adta meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) részére az építési engedélyt az M0 autóút északi szektorában, a 11-es és 10-es főút között építendő szakasz engedélyezési eljárásában.

Miután a NIF Solymárral nem tudott megegyezni az autóút építésével kapcsolatos solymári közlekedési beruházásokról. Solymár jegyzője nemleges szakhatósági állásfoglalást adott a folyamatban lévő építési engedélyezési eljárásban.

A települési önkormányzat képviselő-testülete az október 25-i ülésén ismét megfogalmazza a község közlekedésfejlesztési igényeit.

Kis-Svájc Buda északi részén, alagutakkal, völgyhidakkal (forrás: solymaronline.hu)

Közismertek az M0-beruházással kapcsolatos egyezkedések, amelynek során az érintett települések zsarolási pozícióba helyezkedve kísérelnek meg kicsikarni különféle infrastrukturális beruházásokat. E kísérleteket az a remény táplálja, hogy egy központi nagyberuházás meghiúsulását senki nem meri kockára tenni azzal, hogy egy akadékoskodó kistelepüléssel akasztja össze a bajszát, inkább megígérnek fűt-fát, aztán vagy lesz belőle valami, vagy nem.

A legismertebb ilyen eset volt, amikor a Szentendrei-sziget déli csúcsát éppen csak érintő M0-híd kapcsán az onnan több, mint tíz kilométerre fekvő Szigetmonostor próbált meg kikényszeríteni magának egy közúti hidat a szentendrei Duna-ágon. A település jellegzetes, háborítatlan elzártságban él az agglomeráció kellős közepén, alig titkolták, hogy a híd a tervezett lakóterületi bővítések kulcseleme lenne. Híd híján ugyanis nehezen tudták volna áruba bocsátani és felparcellázni a település területén lévő erdőket, mezőket, szántóföldeket, a „tahi híd túl messze van” , és túl nagy kerülőt jelentett a sok-sok új, reménybeli szigetmonostori lakosnak, akik a 11-es út járhatatlanságát növelték volna minden reggel. Mivel Szigetmonostor a sziget legdélebbi települése, az autópálya által érintett szigetcsúcs is hozzá tartozik, ahol az út a mai napig lényegében – de életszerűen – jogellenesen halad át. Az erdők és mezők pedig – úgy tűnik – megmenekültek, a sziget megmaradhat az északi agglomeráció tüdeje. Nem utolsósorban időközben az agglomerációs boom is lecsengett.

Vasúti beruházás keretében megvalósított közútszakasz Solymáron

A jelek szerint most Solymár is beáll a követelőzők sorába, bár a település közúti közlekedésének kulcsproblémája éppen megoldódott: a lehetetlen nyomvonalú 10-es úti, vasúti átjáróval sújtott kapcsolatát új nyomvonalon épített, a vasutat külön szintben keresztező út váltotta ki – természetesen a vasúti beruházás büdzséjét terhelve. Miközben elmorfondírozunk azon, milyen jó dolog is közlekedési nagyberuházások célkeresztjében lévő településnek lenni, érdeklődéssel várjuk, hogy a mai ülésén miféle, eddig ismeretlen infrastrukturális elemek kerülnek az önkormányzat kívánságkosarába.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy az M0-t koncepciójában, részleteiben és egészében ne terhelnék óriási hibák, itt most inkább az Örkény tollára kívánkozó kis magyar államigazgatási abszurd az érdekes, amellyel értelmes és értelmetlen beruházásokat egyaránt el lehet szúrni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.