SpaceX, az űrtörténelem szinonimája: újra föllőtték a Falcon-9-est!

iho/repülés   ·   2017.03.31. 08:45
spacex_ujrahasznositva0

Ma nem sokkal éjfél után, egészen pontosan 0 óra 27 perckor egy már egyszer használt Falcon-9 rakétát indított útjára Floridából, a Kennedy Űrközpontból Elon Musk űripari cége, a SpaceX. A Falcon-9 rakéta második feladata egy kommunikációs műhold, a SES-10-es geostacionárius pályára állítása. A rakéta zökkenőmentesen startolt el, majd közel három perc repülés után az első fokozat levált, és megkezdte második visszatérését az Of Course I Still Love You drónhajóra. Nem volt gond a landolással sem, körülbelül kilenc perccel a start után hajót ért a rakéta első fokozata. Az egész manővert élőben lehetett követni, és ekkor ki is tört egy kisebb népünnepély, sőt, ekkor bejelentkezett a közvetítésbe Elon Musk is. – Borzasztóan büszke vagyok a csapatra! Hosszú, sok nehézséggel és buktatóval teli utat tettünk meg együtt, ám most sikerült megmutatni, az űrrepülés legdrágább részén lehet csökkenteni a költségeket, amennyiben újra felhasználható rakétákat gyártunk! – mondta Musk.

Járt már itt: a Falcon-9-es Kennedy Űrközpont kilövőpadján (fotó: Daily Mail)

A műholdat fél órával a start után sikerült pályára állítani.

Ez az újrahasznosított Falcon-9-es tavaly áprilisban járt először az űrben, amikor a Nemzetközi Űrállomásra vitt felszerelést a segítségével a Dragon teherűrhajó. Az első fokozat akkor landolt először sikeresen az Of Course I Still Love Youn.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek