Spakli, drótkefe, csiszpapír

T. H. F.   ·   2016.03.14. 08:45
hatvan_bumbardo_day01_0

A Magyar Vasúti Járművek Megmentéséért Egyesület annak idején a pályamérnöki intézetnek Balassagyarmatról a 017-es Nohabbal Rákosra cipelt, majd ott sorsára hagyott csehszlovák motorkocsi érdekében hallatta először a hangját. Legutóbb pedig a Hatvanban porladó hadimozdonyok egyike, a német DR BR52 sorozat, majd szovjet trófea-lokomotív, végül 1963-tól nálunk szolgáló MÁV (és GYSEV) 520 sorozatból a hírmondók egyikének maradt 075-ös állagmegóvását tűzte ki zászlajára. A másik hatvani rozsdahalom amerikai hadilokomotív, Truman – az 520 és a 411-esekből is mindössze három-három példány létezik Magyarországon.

520 075, ütközői között az Indóházban is bemutatott koszorúcskával. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Indóház)

A közlekedési múzeum tulajdonában lévő 075-ösre utoljára másfél évtizede vetett ügyet érdemben valaki: egy, a kisterenyei fűtőházból nyugdíjba ment vasutas szaki kente zsírral, balzsamozta olajjal annak idején, de az elmúlt tizenöt év már a rozsda elharapódzásának a jegyében telt: a dicsőséges, kétezer tonnás vonatokat is elcipelő (kéményének zihálása miatt ragadt rá a Bumbardó név, másik becéje a Hruscsov-dízel, lévén a dízelek helyett jött a fejlesztésükkel megkésett szovjettől a gőzgép, bár annak idején a száz 520-as az összeomlástól óvta meg a magyar vasutat) nagyvas az alatta lévő vágányzattal egyetemben roskadt mind összébb.

Az egyesület felhívására ezen a hétvégén legalább tízen ragadtak spaklit, drótkefét, hogy a vastagon hámló külsejű gőzmozdonyról levakarják az idő vasfogát. Cél: lehetőleg fémtisztára kezelni a felületet, hogy a három hét múlva esedékes festésnél minél hálásabbak legyenek az alapok. Közben lesz még vágánytisztítás is, elkél tehát a dolgos kéz. Azon, hogy most a tíz az sok, vagy kevés, el lehet morfondírozni. Ha abból indulunk ki, hogy milyen sokan és élesen szoktak átkozni MÁV-ot (elmúlt már az az idő, amikor vasutas igazgatók „szóltak le”, és támadt az utasítás nyomában járműfesztivál, vasúti emlékpark, grátisz különvonat, et cetera), közlekedési múzeumot, hálátlan utókort, atyaúristent például a szobormozdonyok állapotért, akkor kevés. Ahhoz képest is, hogy a felhívást jóval több mint négyezren olvasták csak az ihón, ment a kapacitálás a közösségi felületeken is –, de ebben sincs semmi meglepő: hangország vagyunk. A lényeg a megjelent tízen van, és mindig is a tettrekész kisebbség lesz az: Sarkadról Ferencvárosba járó, éjszakai műszakból érkező tolatásvezetők, szakminisztériumi (vesd össze: NFM), a vasútról/közlekedésről nem az első hivatali napjukon halló vezető munkatársak, tanulók, vasútszeretők; azok, akik ott voltak Hatvanban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek