Spontán mozdonyparádé Albertirsán

Szever Dániel   ·   2014.04.03. 12:15
115a

Az albertirsai vasútállomáson szinte nem telik el hét anélkül, hogy ne fordulna meg ott valamelyik, a Szolnoki Járműjavítóban felújított mozdony vagy motorkocsi. Március utolsó péntekjének délelőttjén a nagyjavítást kapott 630 010-esre várakoztunk ott, de kellemes csalódásként közvetlenül előtte a 628 265-ös járt be, tolatós tehervonattal. Néhány perccel később a Szergej már a csillogó 630-as mellett dübörgött a forgalmi iroda előtt. Végül Budapest felől egy harmadik meglepetésmozdony is megjelent, az M61 006-os! Martfűre közlekedő tehervonata szerencsére tartózkodott is néhány perc erejéig Albertirsán. Amilyen hamar kialakult a mozdonyparádé, olyan hamar véget is ért: először a Gigantnak állítottak kijárati jelzőt, de térközre követte a Szergej, majd továbbindult a nohabos tehervonat is.

Pénteken délelőtt a 630 010-esnek a második futópróbáját tartották Szolnok és Albertirsa között. Március 20-án már fordult egyet ugyanebben a viszonylatban, de a hivatalos próbájának a pénteki nekirugaszkodása számított. Néhány napot azonban várnunk kell még ahhoz, hogy újra vonatokat továbbíthasson: addig még át kell esnie egy terhelési próbán is. A 010-es felett igencsak eljárt már az idő, hiszen utoljára 1998. március 27-én adta ki az akkor még működő Északi Járműjavító Kft. ilyen mértékű felújítással. Mozdonyszekrénye ugyanakkor nem erről tanúskodott, mert időközben átesett kisebb ráncfelvarráson, dombóvári telephelyén.

Majdnem kereken egy évvel korábban a 008-as álldogált ugyanitt, szép hóesésben<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a külön nem jelölt felvételeket a szerző készítette)</br>

Tavaly ebben az időszakban szintén egy felújított gép színesítette a dombóvári Gigant-flottát: a 008-as március 26-án futópróbázott nagyjavítását követően, két nappal később pedig a 2515 számú vonatot előfogatolta Cegléd és Budapest között, terhelési próba apropóján. Mindkét napon havas képsorozatot készíthettünk a 008-asról. Szinte hihetetlen, hogy két nap különbség ellenére pénteken már sárga virágok fölött álldogált az albertirsai forgalmi előtt.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek