Adjátok oda nekik a 292-est!

Garai Szakács László   ·   2015.02.05. 18:45
bzmot292_0

– A Vasútmánia blog Facebook-oldalán közöltünk a járműről egy képet. Dóra Tamás ötletgazda írta alá hozzászólásban, mentsük meg, amíg nem késő. Eltelt pár nap, mire reagáltam erre a felvetésre, addig gondolkodtam rajta. Azután felvettem vele a kapcsolatot, és elkezdtünk tapogatózni, mi is a helyzet vele. Kiderült, a MÁV nullára redukálta a könyvelési értékét. A Start és a pályavasút sem tart rá igényt, így haszonvas árban meg lehetne szerezni, és megmenteni a lángvágótól! Az eredeti tervek szerint egyébként mérőkocsivá akarták átalakítani – mondta Kun Attila, aki egyike annak a sok lelkes „futóbolondnak”, akik úgy döntöttek, „kiássák” a parajosból a Bzmot 292-est.

A motorkocsit 2009 januárja óta Rákoson tárolják. Az elképzelésük szerint a megvásárlás után elszállítanák onnan korábbi állomáshelyére, Balassagyarmatra, ahol – szintén „jellemző módon” – a helyi vasutasok üdvözlik a kezdeményezést.

Így néz ki most a 292-es (fotó: Vasútmánia Blog Facebook-oldala)

– Miért fontos nekünk ez a motorkocsi? Mert van benne lehetőség, és sokan megsajnálták, amikor látták, hogy ott állnak Rákoson a mozdonyszín előtt a 241-es számú párjával, és azon kívül, hogy rozsdásodnak, nem történik velük semmi – folytatta a „romantikázást” Kun Attila, majd hozzátette: – A motorkocsi kezdetektől, 1983-tól balassagyarmati volt, még a korszerűsítése után is oda került vissza, de már a jelenlegi, 292-es számon. Volt egy nagyobb és egy kisebb balesete is, amelyeket túlélt, társaival ellentétben. A megmentését azért tartjuk fontosnak, mert ezek a járművek is lassan kikopnak a mellékvonalakról. A vonalbezárásoknak köszönhetően már így is sok motorkocsi várja selejtezését, és így legalább ez az egy megmenekülhetne a szétbontástól. Szeretnénk felújítani és egyesületi formában üzemeltetni, különvonatként, például kirándulásokhoz.

Bzmot 292 érkezik Becske-Alsó megállóhelyre 2005. október 23-án Balassagyarmat felől (fotó: Kun Attila)

Kunék jelenleg a MÁV árajánlatára várnak. Már sikerült anyagi támogatót szerezni, a jelek szerint tényleg meg tudják venni. A megmentésére létrehozott Facebook-csoporton belül sok segítőkész fiatal várja, hogy mikor „eshet neki”. Balassagyarmaton is minden támogatást megadnak nekik. Zsíros Ferenc diósjenői vasútbarát szervezi a minél nagyobb támogatói, segítői kört és a majdani felújításhoz a lehető legtöbb segítséget.

– Az már most biztos, hogy fedett helyen áll majd Balassagyarmaton – mondta Kun Attila. Aki aláhúzta azt is, civilektől nem várnak anyagi támogatást, csak olyan segítséget, hogyan lehetne különböző céget vagy cégeket belevonni ebbe az akcióba. – Frissen alakult csoportunkhoz máris több aktív segítő csatlakozott, de várjuk a további segítőkész vasút- és Bz-barátokat, hogy ne legyen a lángvágó martaléka ez a motorkocsi!

Még Bzmot 151-ként a balassagyarmati motorszínnél 1999. december 22-én nem sokkal azelőtt, hogy korszerűsítésre járműjavítóba vonult (fotó: Dékány László)

A Facebookon valóban hihetetlen a lelkesedés. Egy párbeszéd a sok közül:

– Miért pont Bz-t? Sose volt valami nagy szám.

– Miért? Mert gyakorlatilag mindenhol elmegy, még a szűk ívű villamosvágányokon is, így elméletileg bejárható az ország összes(!) 1435 milliméter nyomvonalú vaspályája!

Hát... Azt azért tényleg megnéznénk, ahogy mondjuk Szegeden Rókuson az összekötővágányon beoson a villamosvágányra, előbb elmegy az Európa Ligetig, majd onnan elrobog az Indóház térig, hogy aztán az Anna-kútnál visszafogjon, kicsattogjon a 4-es vonalán Kecskésre, hogy – bár nem kellene neki – deltázzon egyet, majd visszaszáguldjon Tarjánig, végül pedig ellátogasson a Vadasparkig...

Update:

Alig jelent meg írásunk, máris van változás, előrelépés: a Park fogadja be a motorkocsit, azaz a fővárosban marad. A Bz sorsát folyamatosan nyomon követjük, az összes érdemi változásról beszámolunk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek