Stratégiai együttműködés a kormány és a Ganz Holding között

iho   ·   2014.07.30. 12:03

A Ganz Holding az elődvállalat alapítása, 1844 óta folyamatosan működik – ritkaság ez Magyarországon. A nagy gyárak maradványai jelenleg egyedi, kissorozatos gyártással foglalkoznak, termékeik közel háromnegyede külföldön talál gazdára. Beszállítói továbbá külföldi, földmunkagépeket, haszonjárműveket és acélszerkezeti felépítményeket gyártó cégeknek, többek közt a Liebherr és a Caterpillar is vevőik közé tartozik.

Fitos Zoltán, a Ganz Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-helyettes a stratégiai partnerség aláírásán<br>(fotó: MTI/Koszticsák Zoltán)

A Ganz Holding erősíteni kívánja a magyar nemzetgazdaságban betöltött szerepét, a stratégiai együttműködési megállapodást Fitos Zoltán elnök-vezérigazgató és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter-helyettes írta alá az Országházban. A jelenleg 527 főt foglalkoztató Ganz Holding 2013-ban az előző évihez képest 48 százalékkal növelte árbevételét, amely meghaladta a 13,1 milliárd forintot. A hazai beszállítók aránya 69,7 százalék, amely több mint ötszáz magyar vállalatot jelent.

Kiemelt küldetésüknek tekintik a külföldi tulajdonban levő, ám nem jövedelmező cégek felvásárlását, ezen vállalatok közé tartozik a Ganz-Danubius és a Ganz-Hunslet is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek