Súlyos vasúti baleset Törökországban

iho/vasút   ·   2018.12.13. 08:00
torokorszag_baleset_ankara_velaro_kislid

A csötörtök hajnali baleset Ankara Marsandiz vasútállomásán történt, amikor az Ankarából Konyába közlekedő szerelvény eddig ismeretlen okból kisiklott és egy hídszerkezetnek ütközött. A siklás okáról eddig többféle találgatás látott napvilágot, a török sajtóban olyan hírek is keringenek, hogy a vonat először egy elővárosi szerelvénnyel ütközött. Úgyszintén ismeretlen még, hogy milyen sebességgel történt az ütközés.

Feltorlódott és felhasadt kocsik, lebontott megállóépület

Az viszont sajnos ismert tény, hogy a balesetnek legalább négy halálos áldozata és negyven sebesültje van. A hídszerkezett leomlott és maga alá temetett két vasúti kocsit, melyek a fényképek tanúsága szerint hosszában felhasadtak. A mentési akciók nagy erőkkel kezdődtek meg.

Portálunk oknyomozó részlege heves munkába kezdett, ennek alapján sikerült további részletekkel gyarapítani az összképet. A szerencsétlenül járt szerelvény minden bizonnyal egy Siemens-gyártmányú Velaro TK, török sorozatjele alapján HT 80001, amelyben a HT a Hizli tren-re, azaz a nagysebességű vonatra utal. Ankara Marsandiz állomása a főpályaudvartól a nyugati irányban haladó, majd később Isztambul, illetve Konya felé elágazó vonalnak az első fontosabb állomása a város területén, hajdani teherpályaudvar (Marsandiz = Merchandise), amelyen később a TCDD egyik járműjavítója és kocsitároló részlege is helyet kapott. A fővonallal párhuzamosan egy kétvágányú elővárosi vasútvonal is áthalad az állomáson. A nagysebességű vasút bevezető szakaszának építésével egyidőben ezen a vonalon, Marsandiz állomástól keletre, a közúti felüljáró túloldalán épült egy elővárosi megálló, fedett peronnal, a peron felett keresztben a vasútvonalat áthidaló, acélszerkezetű csarnoképülettel, mozgólépcsőkkel, akadálymentesen.

A megállóépület építése 2017 szeptemberében, a túloldali épületrész dőlt romba

A rendelkezésre álló fényképek alapján megállapítható, hogy a nagysebességű szerelvény e megállóépítmény acélpilléreinek ütközött neki, déli oldalán teljesen rombadöntve a távolsági vonalszakaszt áthidaló részt.

 

Taurus-klón mozdony lehetett rosszkor, rossz helyen...

Az újabb hírek egy pályafenntartó szerelvény mozdonyával való ütközésről szólnak, melyet a fényképek is megerősítenek. Látható továbbá a távolsági és az elővárosi vonalak külön nyomvonala, sőt, a megállóban egy elővárosi szerelvény is áll. A pálya mellett fekvő mozdony valószínűleg a baleset okozója, egy török fejlesztésű, korábban portálunkon is megénekelt típus, így teljes bizonyossággal kizárható, hogy az elővárosi szerelvény lett volna a ludas.

A lebontott épület közelebbről

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek