Szabad az égi pálya!

iho   ·   2015.02.06. 08:45
cim_free

Európában elsőként a HungaroControl törölte el a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát, adta hírül szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a magyar légiforgalmi irányító szolgáltató.

Nem kötésminta: navigációs térkép – magyar légtér légi útvonalak nélkül. Február 5-étől érvényes

Az új forgalomszervezési koncepció (Hungarian Free Route, HUFRA) lényege, hogy Magyarország légterében a ki- és belépőpontok között a lehető legrövidebb egyeneseken közlekedhetnek a repülőgépek. Szakértők szerint ezzel a megoldással a hazánk felett átrepülő járatok útvonala egy év alatt összesen csaknem 1,5 millió kilométerrel csökkenhet, így a légitársaságok mintegy 3 millió dollár értékű üzemanyagot takaríthatnak meg, és több mint 16 millió kilogrammal kevesebb szén-dioxid kerülhet a levegőbe.

Az Európai Bizottság rendelete (716/2014) értelmében a szabad légtérhasználat, azaz a „free route” bevezetése 2022. január 1-jére 9000 méter felett egész Európában kötelező lesz a léginavigációs szervezeteknek. A magyar légiforgalmi irányító szolgálat, a HungaroControl jóval a határidő előtt, idő- és térbeli korlátozások nélkül teljesítette az előírást, így a repülőgépek a magyar légtér teljes vertikumában igénybe vehetik a „free route” szolgáltatást.

Egy korábbi állapot, légi útvonalakkal

A HUFRA alkalmazásával a repülőgépek a lehető legrövidebb, vagyis szükségtelen töréspontok beiktatása nélküli úton tehetik meg a magyar légtérbe belépő és az onnan kilépő pontjaik közötti távolságot. A légitársaságok így a lehető leggazdaságosabb és legkörnyezetkímélőbb módon tervezhetik meg és bonyolíthatják le repüléseiket hazánk légterében. A koncepciónak köszönhetően egy év alatt csaknem 1,5 millió kilométerrel csökkenhet a Magyarországon átrepülő járatok repülési útvonala – az ezen a távon megspórolt üzemanyaggal egy repülőgép akár harmincszor is körberepülhetné a Földet.

Európában már több államban (például Portugália, Írország, Dánia, Svédország) is bevezették a „free route” koncepciót, de az útvonal rendszer megtartása mellett, a légitársaságok csak időbeli vagy térbeli korlátozás mellett használhatják azt.

A lépést technikai fejlesztések tették lehetővé

A HungaroControl által kidolgozott koncepció lényege, hogy valódi szabadságot biztosít a magyar légtérben. A HUFRA nem csak a légtérhasználók számára szolgál számos előnnyel, de a léginavigációs szolgálat kapacitását is optimalizálja, és csökkenti az irányítók leterheltségét, ezzel közvetve hozzájárul a repülésbiztonság további növeléséhez, hangzik a közlemény.

– A magyar léginavigációs szolgálat által kidolgozott megoldást az EUROCONTROL szakértői és FAB CE partnereink is követendő példának tekintik. Az államhatárokon átívelő „free route” működés technikai és operatív feltételeinek megteremtéséről már tárgyalásokat folytatunk az osztrák, a horvát, valamint a szlovén léginavigációs szolgálat vezetőivel. A továbbiakban tervezzük az együttműködést más FAB-ok területén működő szolgáltatókkal is – mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója.

Esti forgalom Magyarország fölött: rövidebben repülhetnek a gépek

A szolgáltatás bevezetését a világ egyik legkorszerűbb légiforgalmi irányító rendszerének, a MATIAS (Magyar Automated and Integrated Air Traffic System) rendszernek folyamatos innovációja tette lehetővé. A HUFRA bevezetését több hetes gyakorlatsorozat előzte meg a HungaroControl saját kutatás-fejlesztési és szimulációs központjában (Centre of Research, Development and Simulation, CRDS). A koncepció végső formáját a magyar légteret jellemzően használó húsz légitársaság szakembereinek véleményezését követően nyerte el.

Szerkesztőségünk reményei szerint a változás szakmai-technikai hátteréről hamarosan részletes interjúval jelentkezhetünk.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek