Számháború

Károly Szabolcs   ·   2018.07.13. 13:45
400px_20-17_byh

A mozdonyok 2011-ben – akkor még az azóta a Startba olvadt MÁV-Trakció égisze alatt –, a motorvonatok pedig 2014-ben váltak meg az évekig, évtizedekig megszokott sorozatjelölésüktől. Az elmúlt két év során a személykocsik egy részénél is megkezdődött az átalakulás. A módosítás okáról megkérdeztük a MÁV-Startot is. A vasúttársaságtól megkeresésünkre azt a választ kaptuk, hogy mivel az elmúlt időszakban több járművet korszerűsítettek, például tárcsafékes forgóvázat vagy új típusú ajtókat kaptak, ez maga után vonta a kocsiszéria sorozat- vagy betűjelölésének megváltoztatását. Ez a módosítás az uniós harmonizáció jegyében hatósági előírás miatt, a műszaki alapparaméterek figyelembe vételével történt.

Az első fecskének talán az 1970-es évek elején, Győrben gyártott 20-35-ös B-kocsik tekinthetők, amelyek a 2016-ban elindított felújítási programnak köszönhetően már kerékpárszállításra hivatalosan is alkalmasan, 20-37 500-as Bd-sorozatként folytatják közel ötvenéves pályafutásukat. Elsőosztályú társaik, a 19-35-ös A-vagonok pedig már másodosztályúvá lefokozva, 29-37 500-as sorozatként, szintén Bd betűjelöléssel futnak. A program során a kilenc 19-35-ösből hét szépült meg.

A Győrben a Rábánál épített 20-37 300-asok pályaszáma marad, a betűjelölés a kerékpárszállítási lehetőség miatt B-ről Bd-re módosul (fotó: Hajós Adrián Dominik)

A szintén Győrben a Rábánál épített 20-37 300-as B-kocsik is folyamatosan frissülnek fel: pályaszámuk marad a megszokott, a kerékpárszállítási lehetőség okán azokban betűjelölésük nekik is Bd-re változik.

2016 év végén kezdődött meg a Dunakeszi Járműjavítóban 1994 és 2000 között átépített, második generációs intercitykocsik (20-67 Bp/Bph) történetének újabb fejezete. A járművek az esedékes, belső felújítást is tartalmazó revízióról már 20-44-es sorozatként, Bpee/Bphee betűjelöléssel kerülnek ki. Ráadásul nemzetközi forgalomra is alkalmassá tették őket, erre utal a RIC jelölés a kocsik oldalára felírt „zagyva szám- és betűsorok” között. Természetesen az első osztályú 10-67-es Ap-k és a 88-67-es WRR étkezőkocsik sem maradnak ki a „buliból”: előbbiek 10-44-es sorozatként, Apee jelöléssel, utóbbiak 88-44-es WRRee-ként szolgálják ezentúl az utasokat.

2017-2018 során újult meg belsőleg a 19-30-as sorozatú, 1970-ben Győrben épített, fülkés, első osztályú A-kocsik maradéka. A még létező négy jármű (003, 012, 013, 016) Ad betűjelölést kapott, azaz egy-egy kerékpárt is lehet rajtuk szállítani.

A szombathelyi IC-kocsik, vagyis a németországi DWA által 1994-1995-ben épített termes, 20-70-es sorozatú Bpm-ek sem maradnak érintetlenek: a 061-es kocsin már Bpmee a betűjelölés, vagyis a továbbiakban így fognak futni.

A hetvenes években Dunakeszin épített, jó öreg By-ok mozgássérült utasok szállítására alkalmassá tett példányai, vagyis a 20-06-os Byh-kocsik hozzáidomulnak a 20-17-es alapszériához: a Byh jelölés marad, de már 20-17 500-as sorozatként gurulhatnak. Az első átszámozott kocsi a miskolci 519-es.

A számos módosítás egyike: a 20-17-es By-ok kerekesszék-szállításra is alkalmas változata, a 20-06-os Byh-széria az alapsorozathoz igazodik, így a 20-17 500-as pályaszámcsoportba fognak tartozni (a szerző felvétele)

A komfortkocsik sem maradnak ki a jóból: a 84-35-ös ARp-ket, vagyis a „kiskomfortokat” az esedékes revíziójukat követően már 17-37-es Apee-ként lehet keresni. Az első két hírnök a 002-es és a 004-es, leginkább a szegedi hibrid-intercitykben futnak.

A Bzmot-szerelvények mellékkocsijait is megérinti a változás szele: a Bzx-ek 24-28-as sorozatszáma 24-29-re módosul. Az első átszámozottak egyike a celldömölki 757-es, mely jelenleg leginkább Debrecen térségében közlekedik.

A vezérlőkocsik terén is újabb betűjelöléseket tanulhatunk meg: a távvezérlésre utaló „t”-t felváltja az „f”. Például a 418-as (korábbi M41-es) Csörgők távvezérléséhez épített, 82-27 100-as BDt-k utolsó hírnökei BDdf betűjellel funkcionálnak tovább. Számozásuk a „posta, „csíkos” vagy „fecske” vezérlők sorozatszámához igazodik: 80-05 100-asként tolhatják-húzhatják őket még néhány évig az ezer sebből vérző klasszik Csörgők, vagy éppen gurulhatnak egyéb személyvonatban. Az első két „áldozat” a debreceni 104-es és 114-es vezérlő.

A Ganz-Hernyó-motorvonatok (ex-BDVmot, jelenlegi 414-es sorozat) Bmxt betűjelű, 21-05-ös sorozatú vezérlőkocsijain is hasonló szisztéma alapján kezdték el a feliratok átmatricázását: 80-05 0-s sorozat, Bmxfee betűjel. Megfigyeléseink szerint egyelőre még csak a 010-es vezérlőt számozták át, 009-esként kereshetjük Miskolc térségében.

Az egykori InterPici Bzmotokhoz épített öt 80-28-as Btzx vezérlőhöz is új szám- és betűkombináció dukál: előbbi 80-29-re, utóbbi Bfxz-re változik.

A sorozatszámokat és betűjelölést érintő változás a MÁV-Start szerint körülbelül hatszázötven járművet érint.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek