Nem tudom, a téma közelsége miatt hiszem-e, vagy valóban igaz: megdöbbentő, mennyi izgalom, mondhatni hisztéria kíséri a repülés dolgait legalább is a közvélemény egy, erre hajlamos részében. Az internet világa a jelek szerint alaposan felerősíti az efféle izgalmakat. Számtalan példát lehetne felhozni, kezdve a ma már klasszikusnak számító chemtrail-hiedelemtől, ami már egyfajta furcsa vallásként jelentkezik, legalábbis bőven vannak hívői, folytatva a váratlan idegességet, amit egyesek éreznek és keltenek, ha bármiféle nem szokásos, nem polgári gépet látnak mondjuk Budapest felett. De ugyanolyan viharokat képes kelteni valaki, aki úgy érzi, hogy a repülőgép, amelyen utazott, „életveszélyes” keménységgel ért földet, ne adj Isten egy működő hajtóművel szállt le, esetleg a puszta tény, hogy a gép átstartolt, elég a bulvársajtónak ahhoz, hogy „majdnem katasztrófát” hirdessen a címlapokon. Legutóbb pedig azzal riogatták többen a népet, hogy a szúnyogirtást végző mezőgazdasági gépek épp, hogy bele nem repültek valamely vidéki város valamely magasabb épületébe.

A médiavilág valóban súlyosan felelős azért, hogy klikkelés-gyarapító hevületében szenzációt kreál minden erre (szerinte) alkalmas történetből, azonban ennek a történetnek van egy másik olvasata is, amit érdemes végig gondolni. Aki kicsit is elmélyed az elsősorban interneten megjelenő, és egyáltalán nem csak a repüléssel kapcsolatos szélsőséges szövegek egy fura kettősséggel bírnak: egyrészt nyilvánvalóan arról szólnak, hogy a világunk egyre inkább feltáruló bonyolultságát egyre kevesebben képesek bármiféle szinten átlátni, ennek hiányában pedig egyre többen hajlamosak a legegyszerűbb, egyben sokszor a leginkább félrevezető magyarázatokat vagy álmagyarázatokat magukévá tenni, épp abbéli vágytól vezérelve, hogy legyen valami kapaszkodójuk az információk tengerében.

A repülés ennek különlegesen jól megfigyelhető példája. Egy repülőgép, akár a legegyszerűbb is, a kívülállók számára fekete doboz: tudják, hogy a gép felszáll majd leszáll, de nemigen tudják, mi történik közben. Ha valaki egyre inkább próbál elmélyedni ebben a csodálatos és önmagában is gazdag ágazatban, annál inkább érzi, milyen átfogó tudás kell ahhoz, hogy a jelenségeit megértsük. Kezdve attól az egyszerű kérdéstől, hogy mitől repül a repülőgép, folytatva akár a mai repülés hihetetlenül bonyolult típusain illetve azok működésén át, a szárnymechanizációtól a hajtóműveken keresztül a létfenntartó rendszerig, akár a katonai repülésig, a különleges manővereket végrehajtó gépek gyors megítéléséig, hogy „melyik a világ legjobb vadászgépe”, anélkül, hogy az illető bármit tudna radarokról, alacsony észlelhetőségről, digitális vezérlésről, fegyverzetről, hálózati hadviseléstől, stb., stb.

Amint a légiközlekedés robbanásszerűen kiterjedt az átlagember életformájára is, ez ráadásul egyfajta foci-jelenséget produkált: Magyarország valamennyi férfi lakosa életének leginkább korai éveiben rúgta a labdát, aztán pedig sok meccset nézhetett a tévében, ez milliókat jogosít fel arra, hogy biztos véleményt alkosson a futballról, és pontos kritikát mondjon (ordítson) kedvenc vagy nem kedvenc csapata működéséről a pályán. A repülés annyiban különbözik, hogy – Isten őrizz, hogy megsértsek bármely komoly fociszakembert, szakvezetőt – sokkal bonyolultabb, sokkal összetettebb. És sokkal misztikusabb is, mert a foci lényege, rúgni, kezelni, vezetni és passzolni a labdát, viszonylag jól áttekinthető, viszonylag érthető, de hogy visszatérjünk az alapkérdésre: az, hogy például a szárny hogyan „működik”, vagyis hogy mitől repülő a repülő, ezügyben az emberek túlnyomó többségének még a felhajtóerő fogalma sem jut az eszébe.

De ettől még lesz véleménye arról a pilótáról, aki kemény leszállást hajt végre erős keresztszélben vagy/és vizes pályán. És ha valaki azt mondja neki a szomszéd utasülésből, hogy örülök, hogy ilyen jó a pilótánk, megfellebbezhetetlenül torkolja le az embert (volt ilyen élményem), mert neki azért van és kell is, hogy legyen véleménye. Az emberi természet és a mai médiavilág közös munkálkodása eredményeképp sokan egyáltalán nem tartják szükségesnek a gondolkodás folyamatát, ha már egy-egy témában annyi egyszerű és jól hangzó választ kínálnak nekik a kommunikációban. (Hogy volt az egykori népművelők egyik kedvenc dumája? Feltalálták a népművelő gépet, óránként hat tonna borsót hány a falra.)

Kicsit szomorkásan kell írnunk: egyelőre nincs recept ennek a helyzetnek a meg- és feloldására, azon kívül, hogy a repüléssel foglalkozó szaksajtó megpróbálja jobb esetben a laikusok számára is érthető mód megmagyarázni például egy-egy esemény hátterét, ugyanakkor ezek a magyarázatok elég ritkán jutnak el a szaksajtón kívüli, sokkal kiterjedtebb és hatásosabb médiaközegbe. Időnként persze meghívnak szakértőt vagy szakújságírót valamelyik tévébe, de ezek a szórványos szereplések persze nem tudnak a helyzeten alapvetően változtatni, ráadásul sokszor ezekből a beszélgetésekből is leginkább nem a meghívott, hanem az őt kérdező „izgalmas” kérdései maradnak meg, nem a higgadt válaszok.

Aki a média által kínált, sajáttá váló rémeszméiben talál fogódzót, azt nehéz lesz meggyőzni. A repülés körüli furcsa hangzavar, a magabiztos tudatlanság addig nem változik, amíg magának a társadalomnak az állapota nem javul, amíg az átlagember/magyar ennyire kiszolgáltatott a saját be sem vallott félelmeinek, a világ és a világ dolgai át nem látásának, a hisztéria világjárványának.

Mi meg, repüléssel foglalkozó újságírók, annyit tehetünk, hogy lehetőség szerint azért mégiscsak közvetítjük a szakma felől a higgadt válaszokat. Hogy a titokzatos tartályok nem mérget, hanem vízballasztot tartalmaznak a „chemtrélező” repülőgép fedélzetén, a veszélyes vadászgépek Budapest fölött egy – kétségtelen, katonai – műrepülő kötelék gépei, és nem fenyegetnek senkit, hogy az egyhajtóműves leszállásra mind a gép, mind a személyzete nagyon is felkészült, vagy hogy az átstartolás adott esetben a legbiztonságosabb megoldás, a szúnyogirtók pedig valójában nem repülnek olyan alacsonyan, ahogy azt az ügyesen beállított felvételek mutatják, és ha alacsonyan is repülnek, ezek a pilóták erre kaptak kiképzést és szereztek gyakorlatot. Minden tömegessé fajuló új rémhírre lehet érthetően és meggyőzően válaszolni, aztán csak reméli az ember, hogy a válaszok valahogy mégis utat találnak a fejekbe.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!