Szárnyavatás, Farkashegyen ismét emlékművet emeltek

Márványi Péter   ·   2017.10.22. 11:15
cim

Zögling Fahegy felett (fotók: Fortepan.hu)

Sok forrásban keresgéltem, de egyértelműen nem találtam annak megjelölését, ki volt az első pilóta, aki a Farkashegyen a levegőbe emelkedett. Az biztos, hogy az első, aki a C-vizsgát letette, Bernard Mátyás volt, aki előző évben Reiner Józseffel együtt Németországban tanulta ki és érte el az A-fokozatot, amint ezt Ungár Patrik a MÁV Repülőklub történetét feldolgozó könyvében leírja. A sikeres C-vizsga kilencpercnyi repülése pedig feltehetően a rendszeres vitorlázórepülések első hazai helyszínén történt, ahol az ötvenedik évfordulón, aztán pedig most szombaton felavatták az emlékművet: a farkashegyi katlan peremén. A kezdők a katlan belseje felé, a kiképzésben már előrébb tartó pilóták a biai rét irányába startolhattak el, a tudásszint és az időjárás, vagyis a széljárás szerint, a Németországból vett Zögling és Hol’s der Teufel siklógépekkel.

Az első hangárok egyike

A vitorlázórepülés első aranykorszakát írjuk. Németországban a motoros repülés teljes tilalma vezette a repülőembereket a motor nélküli vitorlázás felé, Magyarországon némi késéssel, de ugyancsak megteremtették a repülésnek ezt a vihető ágát. Amiről persze bebizonyosodott – azután is, hogy a motoros repülésnek már nem volt akadálya –, hogy nem valamiféle pótlék, hanem a mai napig a pilótává válás legjobb kezdeti eszköze. A Katlan, ahol aztán hamarosan felépült a hangár és a csodálatos pilótaotthon is, még sokáig maradt a magyar aviatika egyik jeles központja, annak ellenére, hogy 1933-ban Rotter Lajos – egy horgászbotra tűzött papírszalag segítségével – még ennél is jobb terepet talált a Hármashatárhegyen.

1929 azonban még nem annak a vitorlázórepülő sportnak a korszaka, amit ma ismerünk. Akkor még a hegyekhez volt kötve a sport, a magaslatról való gumiköteles indításhoz és a lejtőszélhez, ami jó terepválasztás és kedvező időjárás esetén olykor meglepően hosszan tartotta a levegőben a gépet és pilótáját. Későbbi fejlemény a síkvidéki vitorlázórepülés, csörlőindítással és motoros vontatással, lejtő helyett vagy mellett elsősorban termikről termikre repüléssel. Manapság pedig sokszor a legügyesebb megoldással, a felszállást, illetve a termikek lanyhulását követően a hazarepülést lehetővé tevő segédmotorral.

Az új emlékmű Jantar-szárnyakkal (fotó: MTI/Mohai Balázs)

Ezért él ma is ez az érdekes kettősség: a vitorlázórepülők méltóságteljes, legtöbbször magányos emlékműve a hegyen, és valahol alatta a völgyben a mai Farkashegyi repülőtér nyüzsgése. Ez adta egyébként az 1979-es első emlékmű és a mostani avatásának is a tetszetős hátterét, az „alsó placcról” felszálló és az emlékmű fölött elrepülő gépek szárnyai – és az a kettő, amely V-alakban, mint valami hatalmas pillangó-vezérsík, emlékeztet a kezdetekre.

Az első emlékmű pár szárnya akkori emlékeim szerint egy Rubik-konstrukció, az Esztergom nevű együléses fémgép hordfelület-párosa volt, amit nem is annyira az idő, mint az értelmetlen és ostoba rongálóknak a – fene tudja, miből származó – indulata rombolt le. Kicsit mintha retardálódna az emberiség: Hillary azt mondta, azért kell megmászni az Everestet, mert ott van, ennek az emlékműnek sem lehetett más bűne, mint, hogy ott volt, de ez az elmúlt években ez esetben a rombolásnak lett a motivációja.

Mai gépek az emlékmű fölött (fotók: Terpóné Szilágyi Éva)

A mostani emlékmű – avatta Kálóczi Imre budaörsi alpolgármester, a történetéről beszélt Révy Lacii bácsi, az öreg gépek mestere – egy Jantar lengyel teljesítménygép szárnyaiból készült, egy pilótákból és önkéntesekből összejött csapat jóvoltából. A környéket közben természetvédelmi területté nyilvánították, talán ez, meg a tartósabb, festékálló vagy legalábbis lemosható felület némileg több védelmet nyújt a szárnyaknak is.

A Farkashegy egykori és mai sportrepülőinek szervezett X. Katlantúra programjába illesztve szervezték a Szárnyavatót, ami aztán a túrák szokásos menetrendje szerint kellemes zsíroskenyér-partiba torkollott, jelezve, hogy Farkashegyen erős a késztetés arra, hogy a repülés katalizálta emberi kapcsolatokat életben tartsák, erősítsék. Ez pedig, túlzás nélkül mondhatjuk, örökérvényű törekvés. Hogy az új emlékmű örökéletű lesz-e, abban csak reménykedhetünk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek