Szatymazi siker: szauna-napok után pazar verseny

Rozsnyai Gábor   ·   2016.05.18. 13:45
cim2

(fotók: Kolos Ferenc)

Nyolc ország versenyzői viszik Szatymaz jó hírét

Bárkit kérdeztünk a május első szombatján véget ért LX vitorlázórepülő Kupán, csak boldog és elégedett arcot láttunk. Közhely, hogy a pilóták és a repülés rajongói magukat egy nagy családként definiálják, de Szatymazon tényleg úgy tűnt, mindenki elégedett.

Pedig nem indult simán a verseny: az első napok időjárása gyakorlatilag lehetetlenné tette a felszállást. Ahhoz, hogy egy vitorlázórepülő-verseny érvényes és eredményes legyen, négy versenyszámot kell lebonyolítani. A kényszerű szünetekben a pilóták a medencével és szaunával is felszerelt, kifejezetten magas színvonalú szatymazi reptéren, illetve Szegeden ütötték el az időt, de ahogy az egyik olasz pilóta megfogalmazta, inkább lemondanak minden földi jóról, csak repülhessenek.

Végül összejött a négy versenyszám, mindenki felszállhatott, köztük az osztrák Martin Stessl is, aki már hatodik alkalommal vett részt az LX Kupán, és joggal büszke eddigi legjobb eredményére: harmadik lett az Open géposztályban. „A 2010-ben rendezett világbajnokságon negyedik lettem, de általában mindig a középmezőnyben végzek, úgyhogy most nagyon elégedett vagyok. A májusi idő otthon, Ausztriában is hasonlóan változékony, ebből kell kihozni a legjobbat” – mesélte az osztrák pilóta, hozzátéve, elég jól ismeri a magyar viszonyokat. Már repült Békéscsabán, Hajdúszoboszlón, Dunaújvárosban és Pécsett is, de „nekem Szatymaz marad Magyarország közepe.”

Győztes a világ másik feléről

Az LX Kupa Open osztályát a dél-afrikai Uys Jonker nyerte, aki már azelőtt elkezdett lelkendezni, mielőtt az első kérdést feltettük volna neki: „Hadd mondjam el, ez egy fantasztikusan szervezett verseny, amelynek egészen páratlan a szellemisége. Márpedig, ha a hangulat jó, akkor a repüléssel sem lehet gond” – nyilatkozta a pilóta, aki odahaza tagja a nemzeti vitorlázó válogatottnak, így aztán rendszeresen indul nemzetközi megmérettetéseken. „Az időjárás tényleg nagyon vegyes volt. Volt olyan, ami otthonról ismerős volt, és olyan helyzet is adódott, amit Dél-Afrikában nem nagyon tapasztaltam még.

Nik Salej a névadó szponzor egyik igazgatója, egyben maga is pilóta: „Kifejezettem elégedett vagyok. Simán ment minden, sőt, osztályon felüli volt a szervezés. Az Alföldön mindig nagyon jók a termikek, esetenként 2500 méter magas felhőbázissal. A repülési adatrögzítőből kinyert adatokból látom, hogy a legjobb versenyezők 130 kilométer/órás sebességet is elértek, és egy-egy versenyszám alatt több mint 400 kilométert is megtettek. Harmadjára vagyok itt, és úgy látom, egy világversenyen sem mennek jobban a dolgok. Annyi a különbség, hogy itt kifejezetten baráti a hangulat.” Nik azért is elégedett, mert rengeteg új embert ismert meg, új barátokat szerzett, és az sem elhanyagolható szempont, hogy kevés ennél jobb lehetőség van a légi navigációs eszközök bemutatására, mint egy nemzetközileg is jegyzett vitorlázórepülő kupa.

Kiválóan működött a meteorológiai előrejelzés

Gyöngyösi András Zénó, a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség elnöke, most nem repült. Ő volt ugyanis a verseny főmeteorológusa: „Az elmúlt napok időjárását egy mediterrán ciklon határozta meg, gyakorlatilag az egész versenyre rányomta a bélyegét. Olyannyira, hogy az első két nap nem is lehetett értékelhető versenyszámot rendezni. Az utolsó három nap már kifejezetten kedvező volt, ekkor születtek a leghosszabb távok.”


András szerint a legnagyobb kihívást az okozta, hogy egy nedvesebb és egy szárazabb légtömeg keveredett, és a felhőalapok is nagy szórást mutattak. „Mindent összevetve szerencsénk volt, mert a verseny ideje alatt az ország más tájain pusztító zivatarok tomboltak, helyenként jégeső is előfordult, de itt, Szatymazon mindezt megúsztuk, illetve fel tudtunk készülni a várható időjárásra. Az alapján jelöltük ki a feladatokat, hogy hol számíthattunk csapadékra. A motoros gépek meg sem közelítik a zivatarfelhőket, de a vitorlázógépek a feláramlásokat keresik, így viszonylag közel merészkednek ehhez a nagy kockázatot jelentő meteorológiai jelenséghez – az »eldurvuló« feláramlásból lesz a zivatar. Az időjárás-előrejelző rendszerünk jól vizsgázott: nem volt egyetlen veszélyes helyzetünk sem. Valamennyi repülés, illetve fel-, és leszállás biztonságos volt.”

Jövőre az egész világ Szatymazra figyel

Az immár tizenhatodik alkalommal megrendezett LX Kupa megismertette a világgal az Alföldi Repülőklub nevét. És nem, ez nem túlzás! Olyannyira nem, hogy a mostani verseny alatt érkezett a hír: a Nemzetközi Szakbizottság (FAI IGC) úgy döntött, jövőre Szatymazon rendezik a Vitorlázórepülő Világbajnokság 13,5 méteres géposztályának versenyeit. Gratulálunk a szervezőknek és minden versenyzőnek!

2016-os LX Kupa részletes eredményei, ötvennégy versenyző két géposztály:

Mixed Open géposztály:

  1. Uys Jonker, Dél Afrika
  2. Zoran Frenc, Szerbia
  3. Martin Stessl, Ausztria

Mixed 15 méteres géposztály:

  1. Verebélyi Zoltán, Magyarország (Alföldi RK)
  2. Bartolf Richárd, Magyarország (Alföldi RK)
  3. Lorenzo Monti, Olaszország

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek