Száz kilométernyi út újulhat meg Bács-Kiskun megyében is

MTI/iho   ·   2018.05.16. 12:38

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója, Sztana Zoltán sajtótájékoztatón szerdán Kecskeméten elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (Top) pályázata a közlekedési infrastruktúra fejlesztése a helyiek közlekedését, valamint a vállalkozások letelepedését támogatja. A pályázat a négy- és ötszámjegyű mellékutak, illetve az országhatárhoz vezető állami közutak fejlesztését teszi lehetővé. Az áprilisban elkezdődött munkák keretében összesen 41 ezer 500 tonna aszfaltburkolatot építenek be a megyében. Bizonyos útszakaszokon, ahol a burkolat szélessége nem éri el a minimális hat métert, ott szélesítenek, valamint autóbuszöblöket építenek, illetve újítanak fel. A Top keretéből a megyében nagyjából harminckét kilométer hosszan tizenhat útszakaszt újítanak meg mintegy 4,1 milliárd forintból. A magyar költségvetés forrásaiból Bács-Kiskun megyében mintegy 6,3 milliárd forint értékben valósul meg további útfelújítás, ami huszonkét szakaszon összesen ötvenhárom kilométert jelent. Ezen kívül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját forrásából további két útszakaszt újít fel.

Az eredeti tervek szerint a megyében százkilencven kilométer kerékpárút került volna át a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésébe, de harminc kilométerről az érintett helyi önkormányzatok úgy döntöttek, hogy nem adják át, ugyanennyiről pedig még nem hoztak döntést.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek